Kult MTI 2022. július. 07. 09:52

Annie Lennoxról nevezték el a Glasgow-i Egyetem egyik épületét

Annie Lennox világhírű brit énekesről nevezte el egyik épületét a Glasgow-i Caledonian Egyetem.

A Eurythmics egykori sztárja, aki 2018-ban az egyetem első női kancellárja lett, hihetetlen megtiszteltetésnek nevezte, hogy épületet neveztek el róla. A 67 éves Lennox a következő két napban három diplomaosztó ünnepségen vesz részt az egyetemen.

Lennox a skóciai Aberdeenben nőtt fel, majd a Tourists nevű popegyüttessel aratott sikert az 1970-es években. Dave Stewarttal az 1980-as években Eurythmics néven tettek szert világhírre olyan slágerekkel, mint a Sweet Dreams (Are Made of This) és a There Must Be an Angel (Playing with My Heart). 1992-től Lennox szólókarrierbe kezdett, máig hat szólóalbumot adott ki.

Hat Brit Zenei Díjat, négy Grammyt, egy MTV Music Awardot nyert el, de 2004-ben Golden Globe-ot és Oscart is kapott A Gyűrűk Ura: A király visszatérben elhangzott daláért.

Sikeres szólókarrierje mellett Lennox politikai és társadalmi ügyek aktivistája. A glasgow-i egyetem kancellárjaként hivatalos és ünnepélyes feladatokat lát el, többek közt átadja a hallgatók diplomáját, valamint támogatja a társadalmi igazságossággal kapcsolatos célokat.

"Hihetetlen megtiszteltetés, hogy egy ilyen csodálatos épületet neveztek el rólam a Glasgow-i Caledonian Egyetem campusán. Alig várom, hogy részt vehessek a diplomaosztókon, miután két éven át a Zoom volt a kapcsolattartás egyetlen módja" – mondta Lennox.

Az épület eddig Hamish Wood, az egyetem 2009-ben elhunyt professzora nevét viselte.

Még több kultúra a Facebook-oldalunkon, kövessen minket:

hvg360 Tornyos Kata 2025. január. 07. 12:00

Vészesen terjednek a légúti fertőzések, de honnan tudjuk, hogy coviddal, influenzával vagy megfázással van-e dolgunk?

A téli időszak minden évben egyet jelent az influenzaszezonnal, és ez idén sincs másként. Magyarországon fokozódik a járványhelyzet, szinte mindenki talál a környezetében olyan embert, aki lázra vagy köhögésre panaszkodik, de még nem késő beadatni az influenza elleni védőoltást a HVG által megkérdezett szakértők szerint. Mi a különbség tünet és tünet között, és melyik légúti megbetegedés lehet igazán veszélyes? Erről is beszélt Várdi Katalin pulmonológus és Kemenesi Gábor virológus.