Kult hvg.hu 2022. június. 16. 16:35

Ingyenes koncertet ad a Hősök terén a Budapesti Fesztiválzenekar szombaton

Egy európai ősbemutatóval készülnek az estére.

Szombat este ingyenes évadzáró hangversenyt ad a Budapesti Fesztiválzenekar (BFZ) a Hősök terén, ahova több ezer embert várnak a szervezők. A koncerten egy európai ősbemutatót is hallhat majd a közönség.

„A Rámakrisna-passió egy nagyon érzelmes, őszinte darab, amelynek azonnali, közvetlen hatása van a közönségre” – mondta Fischer Iván a szombat este a Hősök terén Európában először hallható műről. A filmzenéiről is ismert Philip Glass 2006-ban írt oratóriumát a BFZ zeneigazgatója vezényli.

A BFZ közleménye szerint a koncerten Johann Sebastian Bach 4. (D-dúr) zenekari szvitjét követi Philip Glass eddig csak amerikai koncerttermekben felhangzó darabja, amely India egyik legnagyobb spirituális alakja előtt tiszteleg. A nagyszabású mű bariton szólamát a brit Peter Harvey énekli, aki a BFZ több operaprodukciójában is fellépett már. Mellette közreműködik az Olaszországból érkező Maria Stella Maurizi (szoprán), Szilágyi Szilárd (tenor), Földesi Ildikó (szoprán) és Magyar Péter (kontratenor), illetve Szabó Soma karigazgatásával a nyíregyházi Cantemus Vegyeskar.

Jövőre lesz 30 éve, hogy a világ tíz legjobb zenekara között számontartott BFZ először adott ingyenes, szabadtéri koncertet Budapesten, azóta rendszeresen megrendezik nyár eleji hangversenyüket. A szombati koncert 19 órakor kezdődik.

hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.