Ajándékozz éves hvg360 előfizetést!
Ördög és pokol, szentek és gyarló emberek, tudósítás a sötét középkor végnapjairól. Szombattól várja a látogatóit a Menny és pokol között – Hieronymus Bosch rejtélyes világa című tárlat.
„Szegény az az elme, amely egyre csak mások invencióiból merít, és önálló alkotásra képtelen” – írta valószínűleg maga Hieronymus Bosch egy rajzára. Az biztos, hogy a 15. század végén élt mester esetében nem állt fenn ez a veszély, mert az ő egyedi látásmódja, elsősorban rémisztő túlvilági ábrázolásai, nemcsak évszázadok óta hatnak a festészetre és más társművészekre, hanem máig ő a művészettörténet egyik legnagyobb popsztárja. Gyakorlatilag Európában évszázadok óta úgy jelenik meg az emberek vizuális képzeletében a Pokol, ahogy azt a hanyatló középkor e németalföldi zsenije elképzelte és vászonra vetetette.
Nem véletlen, hogy a Szépművészeti Múzeumban szombaton nyíló tárlat sajtóbejárásán Baán László főigazgató azt jósolta, hogy a Menny és pokol között – Hieronymus Bosch rejtélyes világa című tárlat az „elmúlt és a következő tíz év” leglátogatottabb magyarországi kiállítása lehet. Sorolt egy sor „leget” is: ez lesz Közép-Európa valaha volt legnagyobb, de a teljes nemzetközi múzeumi világot tekintve is az elmúlt fél évszázad egyik legjelentősebb Bosch-kiállítása. Hozzátette, szinte az esélytelenek nyugalmával kezdtek neki mintegy tíz éve a kiállítás megszervezéséhez, mert nem nagyon szokott lenni a világon sem nagyszabású Bosch-kiállítás olyan helyen, ahol eleve nem őriznek jónéhány alkotást a mestertől.
Nem túl sok minden maradt fenn egyébként az életműből, ezt a kurátor, Tóth Bernadett huszonegynéhány festményre teszi mindössze. A budapesti kiállításra ebből tíz festményt és jónéhány rajzot sikerült „begyűjteni”, azaz Bosch teljes festői életművének közel felét.
Megtekinthetjük többek között az Utolsó ítélet-triptichont (Groeningemuseum, Brugge), A bolondok hajóját (Párizs, Musée du Louvre), a Királyok imádását (New York, Metropolitan Museum of Art), a Szent János Patmosz szigetént (Berlin, Gemäldegalerie) vagy az Ecce Homót (Frankfurt, Städel Museum). De a tárlatra mintegy félszáz köz- és magángyűjteményből érkeztek remekművek, az említettek mellett többek közt a madridi Pradóból, az amszterdami Rijksmuseumból, a londoni The National Galleryből, vagy a Los Angeles-i J. Paul Getty Museumból.
Kisebb csalódás, hogy Bosch leghíresebb alkotását, A gyönyörök kertje triptichont nem sikerült Budapestre elhozni, mert azt a Prado gyakorlatilag nem adja kölcsön senkinek. Így azt egy arról készült 16. századi másolat és egy, az Escorialban őrzött hatalmas, szintén korabeli, arany és ezüstszálakkal készült falikárpit idézi „csak” meg. (Virtuálisan egyébként itt lehet bebarangolni a képet, a festmény egyik szenvedő bűnösének fenekére égetett kotta alapján készült pokoli zenét pedig itt lehet meghallgatni).
Hieronymus Bosch egyébként festőcsaládból származott, valódi neve Jeroen Anthoniszoon van Aken volt, de festményei nagy részét Jheronimus Bosch néven szignálta, ami szülővárosára, Den Boschra utal. Életéről túl sokat nem lehet tudni, az biztos, hogy tagja volt az erősen vallásos Miasszonyunk testvérületnek, innen került ki a festő megrendelőinek többsége is. Németalföld akkoriban élénk hatalmi csatározások színhelye volt, és nagy divatnak örvendett a boszorkányüldözés, az alkímia, a fehér és a fekete mágia. Állítólag elterjedt volt a híres boszorkánykenőcs is, amivel az LSD-hez hasonló hallucinációkat tudtak előidézni – egyes művészettörténészek szerint Bosch képi világa is kábítószer használatról árulkodik. Ezt természetesen sem megerősíteni, sem megcáfolni nem tudjuk, és a kiálltás sem ad erre választ.
Bosch festményeinek fő témája az, hogy hogyan került a gonosz a világba, az emberi bűnöket, gyengeségeket mutatja be és ostorozza félelmetesen, gunyorosan. Arra használta a démonok, félig emberi, félig állati alakok és gépek képeit, hogy zavart keltsen és figyelmeztessen az éberségre: bárhol felbukkanhat a kísértés. És durván az emberek arcába tolja, mi lesz a büntetése az emberi gyarlóságnak. „Hieronymus Bosch látnoki kiáltványokat fogalmaz meg, különös nyelven, ahol a valóságot szimbólumokban rejti el. Ez drámai, befelé tekintő önvizsgálat, ugyanakkor a külvilág éles szemű megfigyelése” – olvasható egy helyütt a tárlaton Georges Marlier művészettörténész megállapítása.
De hogy lehet nagyszabásúnak kikiáltani a tárlatot, ha csak 10 eredeti, Bosch saját keze által készített festményt és néhány rajzot állítottak ki? Úgy, hogy a kiállításon egyrészt megmerítkezhetünk a mester művészetének előképeiben, betekinthetünk a korabeli udvari művészetbe, a korabeli festett kéziratokba, grafikus művészetbe és a tárgykultúrába, és tanulmányozhatjuk a festő követőinek alkotásait.
Az egyébként nagyon jól átgondolt szerkezetű tárlatnak talán ez utóbbi a gyenge pontja, ugyanis Bosch látomásos világa egészen a mai napig hat a festészetre és a társművészetekre, de ezt mindössze egyetlen – igaz, zseniális – utalás mutatja be. A tárlat záróképe a brazil kortárs fotó legnagyobb alakjának, Salgadónak az Aranybánya című fényképe, amelyen a bányában, lélektelen körülmények között keresi sokszáz ember a remélt boldogságát, és az egész kompozíció kísértetiesen hasonlít Bosch világához. (Nagyon hiányzik e téren például a szürrealistákra gyakorolt Bosch-hatás bemutatása, de például a Saul fia című film egyes jeleneteiben felfedezhető, innen eredő momentumokra sem utal a tárlat.)
Hét szekcióban vezet végig a kiállítás a németalföldi mester és kora művészetében. A Két korszak határán azt az átmeneti kort – a középkor végét és az újkor küszöbét – idézi meg, melyben Bosch műalkotásai megszülettek: még élt a középkor ördögökben, angyalokban hívő világnézete, ugyanakkor már rendelkezésre álltak a valósághű ábrázolás azon eszközei, melyekkel Bosch valószerűen megjeleníthette a túlvilágot és a pokoli látomásokat.
A Bolondok hajója szekció felidézi, miként látta Bosch saját társadalmát, hogyan ábrázolta az emberi gyengeségeket és bűnöket. A szekció címnek is választott Bolondok hajója című festményén (amit Sebastian Brant német humanista 1494-es kötete inspirált) például egy mulatozó társaság esik a fő bűnök közül vagy négybe-ötbe, miközben valószínűleg a pokol felé tart a kormányos nélküli hajójuk. De itt állították ki Bosch egyik kevéssé ismert, de megdöbbentően erős művét, a Kőoperációt is (ahol egy lekötözött delikvens agyából műti ki az ostobaságot egy férfi, akinek valamilyen okból tölcsér van a fején), vagy a Szemfényvesztőt, ami szintén az emberi hiszékenységre hívja fel a figyelmet.
A kiállítás harmadik, Az idők végezete című része mutatja be Bosch művészetének legismertebb oldalát, legerőteljesebb témáját: a túlvilág és a végítélet hátborzongató látomásait. Itt olyan, döbbenetes erejű alkotásokba futhatunk bele többek közt, mint a velencei Accademia Túlvilági látomásokat ábrázoló táblaképei (Az üdvözültek felemelkedése és a Pokolba vezető folyó) vagy a bruggei Utolsó ítélet-triptichon. A témát ezeken kívül rajzok és Bosch korának más alkotóinak képei egészítik ki, helyezik kontextusba.
A falon pedig egy korabeli mű, az 1487-ben kiadott Malleus Maleficarum gonosz-értelmezése: „A gonosz az érzékeken keresztül nyilvánul meg: alakját, színét folyton váltogatja; ott rejtőzködik a hangokban; meglapul a szagokban és elvegyül az ízekben.” Nyilván a kötetet Bosch mester is bőszen forgatta a Miasszonyunk testvérület ülésein.
Amikor a negyedik szekcióba, a Szentek élete szekcióba lépünk, akkor döbbenünk rá, hogy eddig milyen sötétben csodáltuk a pokoli képeket, a világítás itt megváltozik, sokkal fényesebb termekben nézhetjük végig Bosch és kora művészetének kevésbé ismert oldalát, a szentek életét bemutató képeket. Ezek egyfajta példaként állította be arra, hogy miképp lehet megküzdeni a démonokkal, azaz hogyan maradhat a hit sziklaszilárd a sötétség és a megpróbáltatások idején is. Tulajdonképpen „szokásos középkori képekről van szó”, de Bosch ezeket a kompozícióit is szokatlan részletekkel egészítette ki. (Fára akasztott medve, fürdőzőt zaklató vadkan, a romok közül leselkedő sárkány Szent Kristóf körül, vagy Szent János mellett a tintatartót ellopni igyekvő kis ördögfigura, amelynek arcáról egyes művészettörténészek mellesleg azt feltételezik, hogy Bosch abban magát ábrázolta stb.)
Külön szekciót kapott Jézus földi megtestesülésének misztériuma és a passió. Itt egymás mellett tekinthető meg a mester stiláris szempontból összetartozó két korai műve, a Királyok imádása (New York, The Metropolitan Museum of Art) és az Ecce homo (Frankfurt, Städel Museum). A szekció bemutatja még II. Nassaui Engelbert gróf hóráskönyvét (Oxford, The Bodleian Libraries) is, kiváló alkalmat nyújtva a miniatúrafestészet hatásának érzékeltetésére Bosch művészetében.
Már említettük Bosch legnyugtalanítóbb és egyben legismertebb alkotását, a Földi gyönyörök kertjét, amely nem a maga eredeti valójában van a Szépművészetiben, hanem megidézve egy másolattal és egy szőttessel. A befejező szekció pedig Bosch művészetének széles körű hatását tárja a látogatók elé.
Szembesülünk tehát a kiállításon Bosch zavarba ejtő, félelmetes torz alakjaival, rettenetes vízióival, a morális kérdéseket megfogalmazó tablóival, az emberi társadalmat maró gúnnyal bemutató képeivel éppúgy, mint a látszólag szelídebb megfogalmazású, szakrális témájú festményeivel (amin persze szintén ott a kísértés, a gonosz, ha jobban megfigyeljük)
„Művészetének csodálói újra és újra felteszik a kérdést: honnan és miből eredeztethető ez a különös világ? Mivel ma több mint ötszáz év távlatából szemléljük alkotásait, Bosch festményeinek bizonyos részletei még inkább nehezen megfejthetőnek tűnnek. Műveinek valódi értelme akkor tárulhat fel számunkra, ha ismerjük azokat a műalkotásokat és írott forrásokat, amelyek jelentősen befolyásolták képei gondolatiságát és megformálását. Kiállításunk ezért Bosch életművének kiemelkedő munkáit a mester művészi forrásainak kontextusában mutatja be” – olvasható Tóth Bernadett ajánlójában.
A kiállítás április 9-én nyit és július 17-ig várja a látogatókat a Szépművészeti Múzeumban.
Még több kultúra a Facebook-oldalunkon, kövessen minket:
