Kult MTI 2022. február. 22. 15:39

Egy rakás díjat hoztak el a Balettintézet növendékei Berlinből

A Tanzolymp nemzetközi balettversenyen 350 versenyző vett részt.

Két első, két második, egy harmadik és két döntős helyezést értek el a berlini Tanzolymp nemzetközi balettversenyen az Opera balettiskolája, a Magyar Nemzeti Balettintézet növendékei, akik ezzel kiérdemelték a részvételt a rendezvényt záró gálán is. A Magyar Állami Operaház hat éve indult balettképzésében részt vevő fiatalok 28 ország 350 versenyzőjével mérték össze tudásukat.

Ruip Katica, 6. évfolyamos növendék, aki 2019-ben korosztályában ért már el első helyezést a Tanzolymp balettversenyen, ismét a legjobb helyen végzett klasszikus balett kategóriában A hattyúk tava című darabból Odile variációjával és a Carmen-szvit egy részletével, míg modern tánc kategóriában Vetési Adrienn Blooming című koreográfiájával második helyezést ért el.

A két elismerés mellett Ruip Katica három ösztöndíjat is elnyert a Berlini Állami Balettiskola, a Müncheni Zenei és Előadóművészeti Főiskola Balettakadémiája és a Zürichi Táncakadémia kurzusaira.

Ugyancsak első helyezést ért el klasszikus balettkettős kategóriában Pollák Julianna Éva és Pásztor Júlia 2. évfolyamos növendékek párosa, akik A púpos lovacska című balettből mutattak be variációkat.

Második helyen végzett klasszikus balett kategóriában Bobvos Oliva 4. évfolyamos növendék, aki a Gajane és a Párizs lángjai című balettből táncolt szólót. Harmadik helyezést ért el ugyanebben a kategóriában, és próbatáncra kapott meghívást a Holland Nemzeti Balett Akadémiájára Porkoláb Cecília 6. évfolyamos növendék, aki A hattyúk tavából Odette variációját és a Paquita egy részletét mutatta be a megmérettetésen.

Bonecz Franciska Yuki 3. évfolyamos és Varga Lilla Emese 4. évfolyamos növendék szintén bejutott a döntőbe.

A február 17. és 22. között 19. alkalommal megrendezett berlini Tanzolymp nemzetközi balettverseny célja, hogy mesterkurzusokkal, szemináriumokkal és versenyekkel segítse a fiatal táncosokat, nemzetközi pályájuk indulását, valamint a tánc népszerűsítését. Az évente csaknem ezer, 10 és 21 év közti fiatalt megmozgató eseményen számos tánckategóriában mérettetnek meg a táncos növendékek a klasszikus és a modern műfajokban.

A gálát a legjobb produkciókból összeállító zsűriben az idén 15 szakember foglalt helyet, akik között a Berlini Állami Balett és a kijevi Ukrán Nemzeti Opera vezető szólistái mellett az amszterdami, bázeli, bécsi, berlini, lisszaboni, londoni, müncheni és zürichi balettegyüttesek iskoláinak igazgatói is képviseltették magukat.

hvg360 Tornyos Kata 2025. január. 07. 12:00

Vészesen terjednek a légúti fertőzések, de honnan tudjuk, hogy coviddal, influenzával vagy megfázással van-e dolgunk?

A téli időszak minden évben egyet jelent az influenzaszezonnal, és ez idén sincs másként. Magyarországon fokozódik a járványhelyzet, szinte mindenki talál a környezetében olyan embert, aki lázra vagy köhögésre panaszkodik, de még nem késő beadatni az influenza elleni védőoltást a HVG által megkérdezett szakértők szerint. Mi a különbség tünet és tünet között, és melyik légúti megbetegedés lehet igazán veszélyes? Erről is beszélt Várdi Katalin pulmonológus és Kemenesi Gábor virológus.