Kult hvg.hu 2021. november. 09. 09:23

Demeter Szilárd a Nyugatra hivatkozva válaszolt Péterfy Gergelynek

A miniszteri biztos megvédte nagy port kavart álláspontját a magyar irodalomról.

A Petőfi Irodalmi Múzeum igazgatója egy interjúban kifejtette többek között, gyűlöli a színházat, a magyar irodalom 80 százalékát pedig „kukázná”.

Az interjú után többek közt Péterfy Gergely is kritizálta a nyilatkozatot, szerinte a kultúráról, olyat, mint Demeter „egy intézmény igazgatója biztos, hogy semmilyen civilizált országban nem mondhat az általa irányított területről, csak ha azért mondja, hogy utána azonnal lemondhasson a posztjáról”. Az író úgy véli, Demeter Szilárd bizonyos fokú profizmusra tett szert trollkodásból az utóbbi időkben, és egész jól felméri, mit kell mondani ahhoz, hogy még a jobb érzésű fideszesek is úgy érezzék, legszívesebben a föld alá bújnának szégyenükben.

Az írónak a Mandineren válaszolt a miniszteri biztos:

„A Kitömött barbár jó könyv. A golyó, amely megölte Puskint már, hogy is mondjam, kevésbé az, ebben nagyjából a szakma is konszenzusos álláspontra helyezkedett. Tudom, hogy egy alkotónak hullámzik a teljesítménye. De olvasóként szeretném, ha Péterfy Gergely csupa remekművet tenne le az asztalra. Akkor lennék elégedett. Egyébként meg statisztika: a Nyugatba írók kb. 20%-át olvassuk ma, 80% kikopott. Ilyen az irodalom természete. És a 20% a fontos” – írta.

Egyre többen csatlakoznak Závada Péter tiltakozásához is, aki szerint nem irányíthatja a magyar kultúrát olyan ember, aki vállaltan lenézi azt. Kijelentéseivel a miniszteri biztos Závada Péter szerint hétről hétre a magyar irodalmat, színházat, zenét és filmet gyalázza, ezáltal pedig nagyra becsült kollégáim munkáját veszi semmibe.

A kortárs szerzők közül az interjúban Demeter külön kiemelte Parti Nagy Lajos nevét, aki "tehetségéhez képest az utóbbi időben szarokat ír". Erre reagálva kisebb mozgalom alakult ki, számos ismert és kevésbé ismert ember oszt meg Parti Nagy Lajos verseket a Facebookon. 

Még több kultúra a Facebook-oldalunkon, kövessen minket:

hvg360 Tiszai Balázs 2024. december. 02. 15:00

Orosz olajból készült termékek az EU-ban: napokon belül lejárhat a szankció alóli felmentés, piacot veszthet a Mol

Tilos az unión belül orosz olajból finomított áruval kereskedni, kivéve, ha a Mol szlovák leánycége vagy, és Csehországnak adsz el. Ennek a felmentésnek viszont december ötödikén vége, hacsak meg nem hosszabbítják. Mennek már a tárgyalások, de már a felállás sem világos: Szlovákia és a Mol nagyon akarja az újabb egyévnyi mentességet, Csehország viszont hallgat.