„Néhány éve, ha nagyon nem találtam matektanárt, felhívtam valamelyik szakközépben tanító kollégát, hogy nincs-e kedve átjönni hozzánk, és soha nem mondtak nemet. Most, ha leülök tárgyalni egy természettudományt tanító pedagógussal, a legtöbbször azt a választ kapom, hogy köszöni, de

a technikumban 80-100 ezerrel többet ígértek, inkább azt választja

– kesergett egy vidéki gimnáziumigazgató, amikor a tanárhiányról beszélgettünk. És nem ő az egyetlen, aki ehhez hasonlókat tapasztal.

Túry Gergely

Bár az oktatásvezetés rendre lesöpri az asztalról, és az ellenzék hangulatkeltésének, valamint sajtóriogatásnak nevezi a pedagógushiányt, ezek a kormányzati magyarázkodások egyre inkább tarthatatlanok. Bizonyos – főleg a természettudományos – szakokon a probléma már olyan súlyos, hogy nem is eltakarható, más szakokon még különböző trükkökkel – helyettesítések elrendelése, óraadók alkalmazása, áttanítás – egy darabig talán még elfedhető a tanárhiány, de igazából ma már nincs olyan nem politikus megszólaló, aki tagadná, hogy ez az egyik legsúlyosabb probléma a magyar köznevelésben és szakképzésben.

Sokat írtunk már erről mi is (többek között itt és itt), ennek a jelenségnek tulajdonképpen csak egy újabb folyománya mutatkozik meg a fenti igazgatói panasszal. Mégpedig az, hogy a finanszírozását és fenntartását tekintve is alaposan szétszabdalt a magyar iskolarendszerben a kevés tanárért egyre elkeseredettebben küzdenek a Klebelsberg Központhoz, illetve az állami tankerületekhez tartozó középiskolák a jobban támogatott ITM-es iskolákkal.

A gimnáziumoktól (főleg az állami gimnáziumoktól) tehát egyre inkább el tudják csábítani a közismereti tárgyakat és idegen nyelvet tanító pedagógusokat a technikumok és a szakközépiskolák. Noha mindkét iskolatípust az állam finanszírozza, az egyiket az Emberi Erőforrások Minisztériumán (a tankerületi központokon), másikat az Innovációs és Technológiai Minisztériumon (szakképzési centrumokon) keresztül, de a tanári béreket és munkaterheket tekintve közel sem ugyanolyan mértékben.

Túry Gergely

Kaotikum, hungarikum

„Igazi hungarikum a magyar oktatási rendszer, a világon nincs még egy ennyire szétzuhant és átláthatatlan oktatásfinanszírozási rendszer. Egy igazi közpolitikai rémálom” – foglalta össze kérdésünkre Radó Péter oktatáskutató a véleményét az iskolarendszer finanszírozásáról. Ercse Krisztinával közös, A magyar közoktatásban zajló privatizáció és annak hatásai című tanulmányában mutatták be, hogy ma a magyar közoktatásban hat (!) párhuzamos, eltérő mértékben centralizált finanszírozási mechanizmus működik.

Ennek a rendszernek az egyik véglete a továbbra is önkormányzatok által ellátott óvodai nevelés finanszírozása, amely változatlanul normatív és decentralizált. A másik véglet az állami általános iskolai és gimnáziumi oktatás, melynek finanszírozása teljes mértékben centralizált és normativitást nyomokban sem tartalmaz. A kettő között pedig a különböző finanszírozási mechanizmusok a bérkiadások direkt központi költségvetési finanszírozását kombinálják a dologi működési költségek normatív finanszírozásával.

A dolgot tovább bonyolítja, hogy minisztériumi szinten is több gazdája van a magyar iskoláknak, az általános iskolák és a gimnáziumok az Emmi felügyelete alá, a szakképzés (azaz a technikumok, szakközépiskolák szakiskolák és felnőttképzés) az ITM felügyelete alá tartoznak, és a két minisztérium – vagy valamilyen átgondolt kormányzati stratégia, vagy a kormányzaton belüli jobb érdekérvényesítés miatt – közel sem ugyanolyan lehetőségeket kínál a pedagógusoknak.

Egy gimnáziumban a pedagógusok bérét kizárólag a pedagógus-bértábla határozza meg, attól eltérni nem lehet, a szakképző iskolákban viszont van lehetőség akár egyéni béralkukra is. A terület tavalyi – immár az Orbán-rezsim alatt is sokadik – átalakítása nyomán általános béremelést is kaptak a szakképzésben dolgozó pedagógusok, de e mellett az iskolavezetőknek van lehetősége teljesítményalapú differenciálásra is, és arra is, hogy magasabb bérrel csábítsák magukhoz a tanárokat. Akár a gimnáziumoktól is.

Huszár Dávid

Így alakult ki az a helyzet, amit a fent idézett igazgató is tapasztalt, hogy miközben korábban a szakképzés felől volt lehetősége a gimnáziumoknak a szaktanárpótlásra, hiszen a magasabb presztízs könnyen odavonzotta a pedagógusokat, ma ez a csatorna bedugult. Sőt, nem csak bedugult, hanem megfordult a trend: mára a szakképzés szipkázza el a gimnáziumi tanárokat.

A szakképzésben különösen a fiatal pedagógusok és a szakoktatók bérét emelték meg látványosan. Utóbbinak az az oka, hogy a versenyszférából odacsábítsák a munkaerőt. Az ugyanakkor önmagában is elég nagy bérfeszültséget okoz a tanárok között, hogy például ma egy szakmunkás-bizonyítvánnyal rendelkező kőműves szakoktatóként nettó 300 ezer forintot kap, ami nagyjából egy egyetemi végzettséggel, 20 év gyakorlattal rendelkező gimnáziumi mestertanár bérével egyezik meg. Ha pedig egy nyelvtanárnak vagy valamely természettudományt tanító tanárnak választania kell, mondjuk egy kisvárosi gimnázium vagy ugyanott egy technikum között, akkor ma már legtöbbször nem számít a presztízs, az akár százezeres bérkülönbség miatt valószínűleg a technikumot választja.

„Én pedig itt maradok szakos pedagógus nélkül, vagy keresek az általános iskolákban egy olyat, aki nálunk is taníthat, őt hívom ide, de akkor meg ott nem lesz szaktanár” – magyarázza a gimnáziumigazgató a tanárhiánylánc további lépcsőfokait, és hozzáteszi,

számára érthetetlen, hogy az állam miért fizet többet az egyik minisztériumon keresztül ugyanazért a munkáért, mint egy másik minisztériumon keresztül.

Fazekas István

Nem csak középiskolás fokon

És nem csak a fizetés csábítóbb (és béralkuval feljebb is tornázható) a szakképzésben, hanem a munkaterhek is kiszámíthatóbbak és kisebbek. A szakképzésben heti 22 órája van egy pedagógusnak, a gimnáziumban jóval több. Totyik Tamás, a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) alelnöke szerint idén mintegy 25 óra. Ezt a jogszabályok lehetővé teszik, a tanárhiány pedig kényszerré, hiszen helyettesítésekkel oldják meg a hiányzó tanárok munkáját.

Totyik arra is felhívta a figyelmet, hogy a szétszaggatott magyar közoktatás egy másik területén is folyik a küzdelem az egyre szűkösebb munkaerőért. A magyar óvodákból már most is mintegy háromezer óvodapedagógus hiányzik. Mióta azonban a bölcsődei szakdolgozók bérét megemelték (miközben az óvodapedagógusokét nem vagy alig), ott is a gimnáziumokban és szakiskolákban kibontakozó fura trendek tapasztalhatók: számos óvodapedagógus végzi el a megfelelő tanfolyamot, amivel aztán bölcsődében is dolgozhat – 80-100 ezer forinttal magasabb bérért.

A PSZ számításai szerint egyébként mintegy 12 ezer pedagógus hiányzik összesen a rendszerből. Most 146 ezer főállású pedagógus dolgozik Magyarországon, ehhez képest mintegy 160 ezerre volna szükség. A hiány minden iskolatípusra jellemző. A pedagóguslétszám csökkenése mellett valamelyest csökken ugyan a gyereklétszám is, ám ez utóbbi nem olyan mértékű, hogy a tanulócsoportok száma is csökkenjen. Ha pedig ugyanannyi osztály van, legfeljebb azokban némileg kevesebb gyerekkel, akkor ugyanannyi pedagógusra van szükség, mint korábban.

Különösen a kezdő tanári fizetések alacsonyak Magyarországon (az Eurydice 2018/2019-es tanévre vonatkozó adatai szerint Magyarország sereghajtó a pályakezdő pedagógusok éves bruttó fizetése terén, csak Bulgáriában fizetnek kevesebbet), ez az egyik fő oka a pálya népszerűtlenségének. És ezért kongatják a szakértők már évek óta a vészharangot: a nyugdíjba menő tanárokat ugyanis nem pótolják a friss diplomások.

Ma több tanár megy évente nyugdíjba, mint ahány fiatal pedagógusképzésre jelentkezik, ráadásul ez utóbbiak mindössze egyharmada lesz, aki el is kezdi a tanári pályát, és még ezek közül is sokan 1-2 év után lemorzsolódnak.

A maradék pedagógusért pedig egyre nagyobb lesz a harc – amiben, ha nem lesz változás, az „emmis” állami iskolák egyre kevesebb eséllyel lesznek sikeresek.