A szerző szerint ígéretet kapott rá, hogy a könyvei ismét ott lehetnek a Libri boltjaiban.
Kepes András vasárnap békét kötött volt kiadójával – derül ki a szerző Facebook-posztjából.
Úgy tűnik, sikerül rendezni a konfliktusokat a Libri-Bookline-nal. Vasárnap délelőtti sétára invitáltak. A kulturált, mondhatnám kellemes beszélgetés során ígéretet kaptam, hogy a jövő héten a könyveim ismét ott lesznek a boltokban. Örülök, hogy a kiadó-terjesztő óriás a probléma megoldására koncentrálva állt hozzá az ügyhöz. Lám, milyen hasznos egy vasárnap délelőtti egészségügyi séta...”
– fogalmazott Kepes.
Az ügyhöz hozzátartozik, hogy a Libri egyik alapítója és eddigi ügyvezetője decemberben kilépett a cégből és új kiadót hozott létre Open Books néven, ahova más szerzők mellett Kepes Andrást is átszerződtették. A történtek után Kepes előbb több Facebook-posztban is arról írt, hogy a könyvei "eltűntek" a Libriből, de a bejegyzéseket a szerző később eltávolította.
Kepes András, Barabási Albert-László - a Libri húzónevei kerülnek át egy frissen felbukkant kiadóhoz
Open Books néven új kiadói műhely indul Magyarországon, amelyet mások mellett a Libri egykori társalapítója hozott létre. Az új kiadó lehet a válasz arra, hogy miért tűnt el egy nappal ezelőtt Kepes András sikerkönyve a hazai boltok internetes kínálatából.