„A nagyi feje már megint csak néhány ezer pixel” – Grecsó Krisztián

Idén az adventi várakozás igazából reménykedés. Szurkolunk, hogy együtt lehessen a család, hogy ne legyen muszáj magányosan hagyni a nagyszülőket, és megtörni évtizedes, sőt, még régebbi hagyományokat, és hogy a lányunk is egy jókedvű, mondhatnám, latinos karácsonyt kaphasson, igazából életében először, hiszen tavaly még csecsemő volt az ünnepek idején. Szóval szorítunk, van már mindenféle negatív tesztünk, de az ajándékozás biztosan kimarad. Se pénz, se posztó, és boltba se járjon senki, szóval nincs sorsolás, hogy idén ki kit lephet meg, és ezzel együtt a nagy találgatós vacsora utáni játék is kimarad, amit általában a feleségem vezet le, és ami a fő esemény szokott lenni. Ez idén már biztosan elmarad, és nem lesz éjféli mise. Most a valóság lehet a meglepetés, hogy végre nem a monitor felé nyúlkál a gyerek, mert a nagyi feje már megint csak néhány ezer pixel.

Juhász István

A menü évekig változott, és mindig más főzte. Valamelyik család, a feleségem nővérei vagy mi gondoskodtunk az ünnepi asztalról, de én néhány éve óvást nyújtottam be, hogy ha karácsony este nem a szárma (töltött káposzta) a vacsora, akkor én azt meg sem kóstolhatom, hiszen mi vándor-karácsonyt abszolválunk, a másik nagyszülők és Budapest tágas háromszögében. Így néhány éve már a világ legfinomabb szármája vár, melynek titka és alapja az apósom által készített, saját fűszerezésű és érlelésű savanyú káposzta, ami természetesen nem egy ecetes vacak, amit a piacokon kapni, most már sajnos kivétel nélkül. Hatalmas fazékban fő a karácsonyi szárma, füstölt hús ágyon és a töltelék gerslivel, fokhagymásan, köményesen, a káposztában pedig babér, macskapöcs, mustármag, koriander meg még millió finom titok.

„Amúgy sem hiszem, hogy az étel teszi az ünnepet” – Karafiáth Orsolya

Mióta egyszer, már több mint húsz éve az anyám a beígért karácsonyi díszvacsora helyett a nappaliban aludva fogadta a családot (előtte esküvésekkel kellett megfogadnunk, hogy nem, nem fogunk enni egy falatot sem), majd méltatlankodásunkra egy, az asztalra odacsapott fagyott pulykával felelt, nem várok sokat. Illetve de, de azt nem a szűk családomtól, ami azóta egyébként olyannyira szűk lett, hogy a húgomból meg a barátomból áll. Épp ezért minden évben a legvégén inkább elutaztam valahová: Angliába, élvezni a karácsonyi pudingot, Svájcba, ahol a barátaim több napig tartó lakomákkal és koncertekkel ünnepeltek, de volt, hogy egy egyhetes wellnesskényeztetésre neveztem be.

Reviczky Zsolt

Tavaly is Angliába vitt az utunk, Bristolba, és előre megrendeltük a fantasztikus vacsorát egy, a Riversheden lévő étteremben. Idén is utat terveztem, Dél-Franciaországba hívtak a barátaim, hogy a tengert nézve várjunk egy jobb évet, de ebből nem lett semmi. Moziba sem tudok elmenni, ami pedig gyerekkorom óta fontos nekem. Így, otthon a menü is szomorú lesz, vagy legalábbis semmi grandiózus. Valami olyan, amit ketten össze tudunk kotyvasztani a húgommal. De nekünk a karácsony úgyis inkább az emlékeké: gyertyát gyújtunk a halott szülőkért, nagyszülőkért, barátokért. Én mirelitben vagyok otthon, húgom a krumplis tésztában. Amúgy sem hiszem, hogy az étel teszi az ünnepet. De azért arra figyelek, hogy legyen rengeteg marcipános és trüffelkrémes szaloncukor.

„Bográcsban, tűzön, napsütésben még sohasem készítettünk karácsonyi halászlevet” – Cserna-Szabó András

Nálunk ez a karácsony jelentős szívás lesz, mert nem lesz köztünk az egyik állandó főszereplő, az apám. Ő 77 éves (mint Mick Jagger) és Szentesen lakik. Nem merjük megkockáztatni, hogy mi lemenjünk hozzá, vagy ő feljöjjön Budapestre hozzánk. Ez egy rohadtul nehéz döntés volt mindkét oldalról. Ráadásul már két hónapja nem láttam, és persze tavasszal is volt két hónap, ami kimaradt. Utoljára az októberi születésnapján mertem meglátogatni, akkor is a kertben ebédeltünk, iszogattunk egymástól két méterre. Szóval ő biztosan nem lesz jelen, vagy csak Skype-on, és az igazi karácsony majd csak az oltás után lesz. Sokáig azzal vicceltünk, hogy majd az ortodox karácsonyt tartjuk, de ahogy elnézem, még az is lehet, hogy csak húsvétkor lesz az igazi karácsonyunk. Ki tudja?

Fazekas István

Mondjuk, én amúgy sem vagyok nagy híve a karácsonynak, mármint annak a karácsonynak, ami lett a karácsonyból. Nagyjából egy húron pendülök az Extra Dry című új regényem egyik hősével, a kiégett Mikulással, aki így fakad ki keserűségében: „Tényleg azt gondolja, hogy én csináltam az adventből bohócot? Nem, téved. Maguk voltak, emberek. A karácsony, Jézus születésnapja sokáig a szeretet, a lélek, a csend ünnepe volt, maguk viszont az ökumenikus kapitalizmus, a végtelen fogyasztás, az őrült tobzódás zajos haláltáncává tették. És most rám mutogatnak?” Plázajárás, ajándékhalmozás, bankkártyafitogtatás, betegre zabálás nálunk nem lesz, nem is szokott. Mindenkinek elkészül a kedvenc fogása, lesz thai leves és vörösboros marha, töltött káposzta és almatorta. Esténként az éppen aktuálisan kedvenc boromat, egy vöröst Recaşt fogok szopogatni vagy cseh söröket, leginkább Konradot. Közben Dürrenmatt A nagy Romulus című komédiáját fogom olvasni. Nagyjából ennyi. Aztán majd tavasszal elkészül a karácsonyi halászlé, szigorúan a tiszai verzió! Lehet, hogy így jobb is lesz, mert bográcsban, tűzön, napsütésben még sohasem készítettünk karácsonyi halászlevet! Egyszer mindent ki kell próbálni.

„A biztonság érzése nagyon hiányzott ebben az évben” – Harag Anita

Nálunk idén a nagy, családi karácsony nem idén lesz. Eltoljuk januárra, hátha addig csillapodik a járványhelyzet. Úgy próbálok gondolni erre, hogy kaptam plusz egy hónapot a készülődésre. Mindig úgy érzem, túl hamar jön el a karácsony, és későn kapok észbe, hogy készülni is kell rá, be kell vásárolni, sütireceptet nézni, sütni-főzni. Ezeket mindig az utolsó pillanatra hagyom, pedig már novemberben emlékeztetnek a Mikulás-csomagok, hogy mindjárt Mikulás, a Mikulás pedig arra, hogy mindjárt karácsony. Majd a januári karácsonykor mindannyian összegyűlünk otthon, mindenki hoz valamit a közösbe. Én a gesztenyegolyó- és salátafelelős vagyok. Gyerekként nagyon megdöbbentem, hogy másoknál nem hurka és kolbász a karácsonyi menü, hogy a hurka és kolbász nem is kifejezetten karácsonyi étel. Nekem karácsonykor a hurka-kolbász olyan, mint húsvétkor a kötözött sonka kaláccsal. A nagy, családi ebéd után megküzdünk a savlekötőért, aztán leülünk activityzni. Saját szabályrendszerünk van, vagyis mindenkinek megvan a saját szabályrendszere. Egyikünk csak rajzol, másikunk csak mutogat, harmadikunk csak nézi, ahogy mi többiek rajzolunk és mutogatunk. Hogy nehezítsünk a játékon, a beszédnél lévő 5-6 pontos szavakat kell lerajzolni vagy elmutogatni. Tavaly a bátyám mesterien elmutogatta az alkotmányt.

Wikipedia / Baranyai Dóra

Mutogatás vagy rajzolás közben valamelyikünk elkezd csipegetni a hurka-kolbászból, ez általában én vagyok, és ez a jel, amire a többiek is elkezdenek csipegetni. A rántott hús is kihagyhatatlan ünnepi étel. Ünnepkor ünnepi étel, hétvégén hétvégi étel. Egyébként a szomorúság mellé, hogy nem találkozhatok a nagycsaláddal, társul egy jó érzés is, hogy biztonságban tudhatom őket. A biztonság érzése nagyon hiányzott ebben az évben, és nekünk most a nem-találkozás a biztonság. Egyébként nem érzem magam egyedül: nem vagyunk egyedül, csak távol vagyunk. Megegyeztünk, hogy december 25-én skype-olunk majd, mindenki bejelentkezik otthonról, és megbeszéljük, hogy a januári karácsonykor mit fogunk csinálni, ki mit fog sütni, én biztosan kipróbálok egy új receptet. Nekem a tervezgetés a karácsony egyik legizgalmasabb része, néha túl is tervezem magam, és nem marad idő a megvalósításra. Most majd marad! Talán még a hó is esni fog. Lehet, hogy lesz egy szép, fehér januári karácsonyunk.

„Az ünnep kicsit arról is szól, hogy gyerekek lehetünk” – Tompa Andrea

Az idei ünnepen egyvalamitől máris meg voltunk fosztva: az adventi közös énekléstől reggelente, amit a gyermekem iskolájában szoktunk meg. Szenteste hárman vagyunk, ebben most nem változik semmi. Azonban a család négy idős tagjára, továbbá a férjem munkahelyén lévő további kilencvenre (idősek otthonában dolgozik) vigyázni szeretnénk. Nem lesz közös ebéd velük, és ezt nem mindenki értette meg könnyen. Valahogy nagyon észnél kell lenni ezekben a döntésekben, holott az ünnep kicsit arról is szól, hogy gyerekek lehetünk... Kis ajándékcsere lesz az időseinkkel, és aki mozogni tud, velük sétálunk egyet. Terveztünk egy kis közös éneklést szenteste kamerával, de kamerája vagy internetes csatlakozási képessége sincs mindenkinek. Hirtelen láthatóvá vált, milyen bonyolult is az, ami itt, nálunk egyszerűnek tűnik. Próbáljuk biztatni őket, hogy vége lesz, pár hónap, de akik egyedül élnek, idősek, dologtalanok, sokszor csüggedtek. Barátainkkal kirándulni fogunk, most ezek a legjobb találkozási lehetőségek, mert amúgy is sokat kirándulunk gyerekekkel, kutyákkal.

Máté Péter

Az ünnepi „menü” mindig valahogy a felmenőinkhez kötődik. Mi hárman nem alakítottunk ki menüt, már csak azért sem, mert a közös keresztmetszet elég szűk. Az szokott lenni a kérdés, hogy ki mit szeretne szentestére, és azt az egyet, amit választ, elkészítem. Nem szoktak bonyolult dolgokat kérni, mert egyrészt meg sem tudnám csinálni, másrészt nem esik jól a napot a konyhában tölteni. És valahogy sokszor azt éltem meg gyerekkoromban, hogy az ünnep főzős (és vásárlós) részére hatalmas hangsúly kerül, miközben a valódi belső ünneplésre, arra, hogy egy kicsit tényleg a föld fölé emelkedjünk együtt, énekléssel, egymás fele fordulással, beszélgetéssel, közös készüléssel, kevesebb az erő. A közelünkben egy kis klassz kifőzde is nyílt, fiatal szakáccsal, tőlük is szeretnék olyasmit rendelni, amit egy személynek nem lehet főzni, például halászlevet, mert azt csak én eszem. Támogatásnak is szánom, hogy onnan is rendeljünk valamiket – most, hogy annyi minden tönkremegy, ez kis hely megmaradjon.

„Ez kevésbé zavarta a családot, mint az, hogy mindenből túl kevés jutott a tányérra” – Vámos Miklós

Az elmúlt idő egyik előnye, hogy az ember különféle szakaszokra oszthatja kalandos életét, s az efféle körkérdésekre ennek megfelelően többféle körválasza van. Gyerekkoromban soványka ünnepség volt a karácsonyi (is), a szünet nélküli pénzhiánynak és a szűkös élelmiszer-kínálatnak megfelelően. Vékony rántott pontypatkókra emlékszem, olykor túrós csuszára (hódolat Fejes Endrének). Súlyosbította a helyzetet, hogy anyám (a szegény jó) főzni sosem tanult meg. Ez kevésbé zavarta a családot, mint az, hogy mindenből túl kevés jutott a tányérra. Ahogyan a két gyerek nőtt, egyre kevesebb. Így megesett, hogy az ünnepi vacsora után valamennyi órával összeütköztek a zugevők a spájzban a zsíros bödönnél, karéj kenyerekkel és késsekkel.

Juhász István

Felnőtt életem során az ünnepi étrend az adott feleségek családi hagyományai szerint alakult. Sokáig maradt a hal, egyre jobb minőségű, néha valamiféle csirkeétel, vadasnak készítve. Aztán vegetárius fogások. Újabban már a fiaim választhatnak, egyikük a cigánypecsenyét szereti, másikuk – aki pedig majdnem vegetárius – az angol bélszínt, mindketten a húslevest, VM módra (kicsi zöldborsóval, sok bajusztésztával). A desszert biztosan somlói galuska lesz az idén, egy újabb családi hagyomány fonalát fölvéve. Az ünneplés bizonyos olyasféle lesz, amilyen járványmentes években, mert szűk a család budapesti része. Fenyőfa, fénydekor, csillagszóró, ajándékok, szeretethullámok. Ám újra és újra kizökkent ebből az idillből a lista: azoké, akiknek nem volt szerencséjük az idén. Akiket emberi szemnek láthatatlan ellenségek lendítettek – világnézettől függően – az egekbe, vagy a következő inkarnáció felé, vagy ki tudja hová. Hármukat ismertem közelebbről. Az igazi karácsonyi ajándék az volna, ha 2020-ból egyszerűen fölébredhetnék.