Kult hvg.hu 2020. december. 17. 16:28

Az SZFE oktatói, hallgatói és dolgozói közösen szólítják fel a kuratóriumot a tárgyalásra

Nyílt levelet írt a Színház-és Filmművészeti Egyetem polgársága, amelyben a Vidnyánszky Attila által vezetett kuratóriumtól az érdemi tárgyalások azonnali megkezdését kérik.

Free SZFE
Friss cikkek a témában

"Mi, az SZFE polgárai - oktatói és dolgozói – 2020. október 1-jén kezdtük sztrájkunkat az egyetemi autonómia visszaszerzéséért. Sztrájkunk azóta is tart, 49 munkanapja. Sztrájkköveteléseinket világosan megfogalmaztuk, azokat a Fővárosi Törvényszék háromszor is jogszerűnek találta" - így kezdődik az SZFE sztrájkbizottságának csütörtökön kiadott nyílt levele, amelyet a munkáltatónak, a Színház-és Filmművészetért Alapítvány kuratóriumának címeztek.

Mint írják, az oktatási jogok biztosának megküldött panaszukat az ombudsman hivatala befogadta, alaposan megvizsgálta, majd jelentésében arra jutott, hogy a sztrájkköveteléseik alapját képező egyetemi autonómia súlyosan sérült egyetemükön, amikor a félévet a kuratórium felfüggesztette.

Úgy vélik, ebből is következik, hogy az autonómiát garantálni kell az Alaptörvénnyel, az Nftv-vel., és - nem utolsó sorban - az európai felsőoktatási irányelvekkel összhangban. Mindezek ellenére - teszik hozzá - érdemi tárgyalásokat a sztrájkbizottsággal mind a mai napig nem kezdett sem a munkáltató, sem az egyetemet fenntartó alapítvány kuratóriuma.

"Ezért az SZFE polgáraiként mi - hallgatók, oktatók, dolgozók - együttesen szólítjuk fel önöket arra, hogy a sztrájkbizottsággal azonnal kezdjék meg az érdemi tárgyalásokat! Ne bújjanak ki a felelősség alól! Ne féljenek vállalni korábbi tetteik következményeit!

Amennyiben a párbeszéd elkötelezett híveiként kívánnak a közvélemény szemében feltűnni, úgy ne akadályozzák a dialógust, hanem vegyenek részt benne! Üljenek végre tárgyalóasztalhoz a tárgyalásra készen álló sztrájkbizottsággal!" - zárják a levelet, amelyet több mint 300-an írtak alá. Az aláírók listája ebben a bejegyzésben megtekinthető:

NYÍLT LEVÉL A SZTRÁJKTÁRGYALÁSOKÉRTTisztelt munkáltató, tisztelt Színház-és Filmművészetért Alapítvány...

Közzétette: Független Szabad Egyetem – 2020. december 17., csütörtök
Kult Sztupa Melitta Boglárka 2025. január. 08. 19:48

„Varázslatos, de nehéz is látni, hogy valaki, akit már ennyire szeretsz, rohan be sírva az erdőbe, te meg ott vagy kamerával a kezedben”

Felépülő függőkről szól Miklós Ádám negyedik, egész estés dokumentumfilmje, a Varsói Nemzetközi Filmfesztiválon a zsűri különdíját elnyerő Mélypont érzés. A filmben megismerhetjük Borókát, a nehéz családi háttérrel rendelkező gimnazista lányt és Szilvesztert, a fiatal, szexualitásával küzdő férfit, akik a budapesti Megálló Csoport Alapítvány foglalkozásain vesznek részt. A Megálló reintegrációs közösségi házában olyan innovatív módszereket alkalmaznak terápiás céllal, mint amilyen például a sziklamászás. Erről is kérdeztük a film alkotóját, de szóba kerültek még a dokumentumfilmezés etikai dilemmái, a filmesek felelőssége, a függőség társadalmi megbélyegzettsége, valamint a mentális egészségünkkel való törődés jelentősége.