Kult hvg.hu 2020. január. 29. 20:41

Még hárman jelezték: nem veszik át a Térey-ösztöndíjat

Zoltán Gábor, Keresztesi József és Szőcs Petra is úgy döntött, nem fogad el pénzt a Petőfi Irodalmi Múzeumtól.

Bartók Imre és Csehy Zoltán után három további szerző, Zoltán Gábor, Keresztesi József és Szőcs Petra is jelezte: nem tart igényt a Térey Jánosról elnevezett alkotói ösztöndíjra – írja a Litera.hu.

A legfeljebb öt évre szóló ösztöndíjat a Demeter Szilárd vezette Petőfi Irodalmi Múzeum biztosítja a Digitális Irodalmi Akadémia Alkotói Életpálya Programja keretében. Harmincöt és hatvanöt év közötti, magyar nyelven alkotó szerzők kaphatják azért, hogy nyugodtabb körülmények között dolgozhassanak – emlékeztetett a lap.

Az újabb visszalépésekben az is közrejátszhatott, hogy Bartók Imre – aki elsőként jelezte, hogy nem fogadja el az ösztöndíjat – nem képviselheti Magyarországot az Irodalom Éjszakáján. Erről a Külgazdasági és Külügyminisztérium döntött, a lépést pedig azzal magyarázta, hogy megváltozott a koncepciójuk.

A döntésről megkérdeztük a tárcát. Válaszukban azt írták, szerintük Bartók egyértelművé tette, hogy „nem kíván részese lenni a kormányzat által szervezett és finanszírozott kulturális életnek”. A minisztérium szerint megértették a szerző üzenetét, és nem volt más választásuk mint új koncepcióval nekivágni az eseménynek.

Hozzátették még, hogy amennyiben Bartók jelzi, hogy a véleményét félreértették, „és mégsem jelent számára problémát a KKM által a programba delegált szerzőként részévé válni a hivatalos állami kulturális diplomáciának, örömmel jelezzük a szervezőknek, hogy továbbra is az ő szövegével kívánjuk képviselni a magyar irodalmat”.

Zoltán Gáborral egy hete készítettünk interjút, Pokorni Zoltán bocsánatkéréséről kérdeztük, a beszélgetést itt nézhetik meg:

Nem az számít, amit Pokorni az áldozatokra emlékezők előtt mond, hanem amit a saját közönségének

Zoltán Gábort, a városmajori vérengzésekről szóló Orgia című regény szerzőjét kérdeztük szembenézésről, felelősségvállalásról, bűnbocsánatról, valamint Pokorni Zoltán nyilas nagyapjáról szóló beszédéről. A Holokauszt-emléknap, az auschwitzi haláltábor felszabadításának 75. évfordulója tiszteletére a hvg360.hu interjúját most minden olvasónk megnézheti.

hvg360 Serdült Viktória 2025. január. 07. 09:30

Laczó Adrienn, lemondott bíró: Dermesztő hatás nyomja rá a bélyegét az egész bírói szervezetre

„Az ember csak akkor veszi észre, hogy nem kapott levegőt, amikor felbukkan a víz alól” – mondja Laczó Adrienn volt bíró, aki januártól egy ügyvédi irodában dolgozik tovább. A Fővárosi Törvényszék Büntető Kollégiumának egykori tanácselnöke szerint a bírák közül egyre többen érzik, hogy olyan nyomás nehezedik rájuk, ami nem megengedhető. Hogyan nyilvánul meg ez a nyomás, és volt-e bármilyen hatása a bírák kiállásának? Miért volt szerinte mélyen sértő az új OBT-elnök nyilatkozata a „zavaró hangokról”? HVG-portré.