Ajándékozz éves hvg360 előfizetést!
Gyümölcs ekkora indulatot még nem váltott ki a világból. Ilyen drága sem volt még soha egyetlen darab banán. Olyat sem látott még élő ember, hogy demonstráló takarítók vonultak volna az utcára egy banán miatt. De mi köze van a nemrég meghalt szexuális ragadozó Jeffrey Epsteinnek a szigetelőszalaggal falra ragasztott gyümölcshöz? Ez itt a Nagy Banán cikk.
Valószínűleg csak az nem hallott róla, aki az elmúlt hetekben nem nyitotta ki az internetet, de azért röviden felvázoljuk az elmúlt hetek egyik legfontosabb kortárs művészeti történését. December elején a miami Art Basel vásáron még a sokat látott kortárs művészeti piacon is meglehetősen provokatív, zavarba ejtő műtárgyak találtak gazdára. A konceptuális alkotásokat ráadásul ahhoz képest nagyon drágán, egyenként 120 ezer dollárért (átszámítva 35 millió forintért) vették meg a műgyűjtők, hogy az "előállítási" költségük mindössze néhány dollár lehetett.
Egyesek szerint az olasz művész, az 59 éves Maurizio Cattelan Komédiás címet viselő alkotásai egyértelműen mutatják, hogy megérett a világ a pusztulásra, mások viszont zseniális húzásnak tartották az ötletét. Banksy egy árverésen élőben ledarált műalkotása óta nem kapott műtárgy akkora médiahájpot.
Cattelan ugyanis nem csinált mást, mint besétált egy szupermarketbe, közönséges banánt vásárolt, azt pedig egy szürke szigetelő szalaggal felragasztott a Perrotin galéria vásári standjának központi falára. Két ilyen banán is magángyűjtők kezébe került, az alkotásból pedig néhány nap alatt lett virálisan terjedő online tartalom, más művészek hivatkozási alapja és marketingfogás.
Szép karrier ez egy gyümölcstől.
Banánevolúció
A két Komédiást még a vásár nyitónapján, szerdán megvásárolták, Maurizio Cattelannak pedig már aznap elkezdték küldeni a művész barátai a fotóikat a saját, felragasztott banánjaikról. Egy pillanat alatt olyan népszerű lett az egyik kiállított banán, hogy a többi műalkotásra nézve kezdett veszélyessé válni az az embertömeg, amely a gyümölcs csodájára járt.
Mielőtt azonban óvintézkedéseket tettek volna, szombat este egy performanszművész úgy döntött, hogy eggyel tovább gondolja az alkotást, és egyszerűen megette a felragasztott gyümölcsöt. David Datunát – aki magát az „éhes művésznek” nevezte –, a biztonságiak vezették el, de nem állították elő rongálásért, és a Maurizio Cattelant 27 éve képviselő galériatulajdonos, Emmanuel Perrotin sem tervez jogi lépéseket tenni ellene.
This happened and here's the video: someone ripped the Maurizio Cattelan banana off the wall at @ArtBasel and ATE IT ������ pic.twitter.com/JOL41jLoeY
— JiaJia Fei 费嘉菁 (@VAJIAJIA) December 7, 2019
Perrotint nem érte meglepetésként Datuna akciója, mivel eleve készült tartalék banánnal, és paradox módon a kreáció művészi értéke sem került veszélybe, hiába semmisült meg. A gyümölcs ugyanis az azt hitelesítő eredetigazolás és a művész által mellékelt felragasztási útmutató miatt számít műtárgynak – a papír adja meg az alkotás valódi értékét. „Minden műalkotás sok pénzbe kerül. Az emberek egy gondolatot vesznek meg, az eredetigazolást veszik meg” – fogalmazott a galériás.
A banánokat felvásárló gyűjtők pedig úgy vannak vele, hogy legalábbis az évtized üzletét csinálták meg a Komédiással. Az egyikőjük, Sarah Andelman úgy tervezi, hogy az irodájának falán kétnaponta kicseréli majd a banánt, hogy az mindig friss legyen, és az eredetigazolást is ki fogja akasztani, mintha valóban az lenne az alkotás maga. A másik ügyfél, a Miamiban élő Billy és Beatrice Cox szerint Cattelan új munkája „a műtárgypiac unikornisa”, és akkora jelentőségű, mint Andy Warhol ikonikus leveses konzervjei.
„Mikor észrevettük, hogy micsoda vitát generált a Komédiás a kortárs művészettel és a társadalmunkkal kapcsolatban, eldöntöttük, hogy megvesszük” – fogalmazott a pár. "Megvettük, hogy a közönség számára örökké elérhetővé tegyük, hogy vitát generáljunk, gondolatokat ébresszünk és érzelmeket váltsunk ki a nyilvános térben.”
A műgyűjtő páros abban nem tévedt, hogy egy 120 ezer dolláros banán indulatokat fog kiváltani az emberekből, és a Komédiás egy szempillantás alatt beírta magát a történelembe. Az igazi szenzáció ugyanis a banán utóélete.
A drágán elkelt banánok egyrészt köldöknézős reakciókra motiváltak más művészeket, másrészt viszont még az utcán is mozgósítottak embereket. Egész konkrétan a miami takarítók háborodtak fel, hogy a társadalom szemében még egy banán is többet ér az ő munkájuknál. A tüntetők a pólójukra felragasztott banánnal kérték számon az alacsony fizetésüket és a rossz munkakörülményeiket. Az óránként nagyjából 10 dollárt kereső takarítók szerint az ő munkájukat senki nem becsüli, láthatatlanok a társadalom számára, és nagyon abszurd, hogy valaki képes tízezreket is kifizetni egy falra applikált gyümölcsért, miközben ők a családjukat is alig tudják eltartani.
Thank you Commissioner Ken Russell for joining today's #PlatanitoProtest to protest Miami's stark inequality and demand a living wage and union rights for janitors! #JusticeforJanitors #BananaProtest #catellanbanana pic.twitter.com/ueMgu0tTjJ
— 32BJ SEIU Florida (@32BJFlorida) December 12, 2019
Persze, szép pályafutása van Cattelan szellemi termékének a virtuális világban is. Az olasz művész azon kevés alkotók egyike, aki amúgy is nagyon érzi a 21. századot, és már legutóbb is olyan alkotással rukkolt elő, amit jól lehetett futtatni a közösségi médiában. A 18 karátos arany WC-csészéje virális tartalomnak sem volt utolsó. A tárgyat bárki használatba vehette a Guggenheim Múzeum mosdójában, és követve Cattelan példáját, a látogatók lelkesen szelfiztek is az Americára keresztelt alkotással.
A szigetelőszalagos banán azonban még ennél is népszerűbb a neten. A nagyobb és némi humorérzékkel rendelkező cégek azonnal reagáltak a felhajtásra, meglátva az ötletben a reklámlehetőséget. A Burger King egy sültkrumplit ragasztott a falra, az IKEA pedig a szigetelőszalagot reklámozta egy banánnal, mint a kortárs művészek alapkellékét.
A banános mémek is élnek és virulnak december eleje óta, a Cattelan-inspirálta gageknek már gyűjtőoldaluk is van. A legnagyszerűbbeket talán egy Adrian Wilson nevű művész alkotta meg: ő híres műalkotásokra – Frida Kahlo portréjára, Jeff Koons tulipánjára, vagy a világ legdrágább festményére, Leonardo da Vinci Salvator Mundijára – varázsolta rá a banánt.
Ez a banán nem csak úgy lóg a levegőben
Hogy megértsük, Maurizio Cattelan banális alkotása több egy elmémesedő poénnál, látni kell a tágabb kontextust.
Egyrészt Cattelan banánjának számos művészettörténeti előzménye van. Már Paul Gauguint is inspirálta az egzotikus gyümölcs, de például Frida Kahlo is ráfestette az érett banánt egyes csendéleteire, mint a nála jóval idősebb szerelmét, Diego Riverát jelképező gyümölcsöt.
Andy Warhol 1967-ben a Velvet Underground lemezborítójára tervezett banánja talán a leghíresebb ilyen alkotás, de például a feminista művészekből álló New York-i Guerilla Girls kollektíva is gyakran használja a banánt, mint a férfiak által dominált művészeti piac szimbólumát.
Legutóbb banán áprilisban verte ki a biztosítékot, amikor a varsói Nemzeti Múzeum frissen kinevezett igazgatója eltávolíttatta a kiállításáról Natalia LL neves lengyel művész Consumer Art című, 1973-ban készült videóját és az arról szóló fotókat. Az alkotásokon egy nő nagy élvezettel fogyasztott egy banánt, így a cenzúrázást ellen tiltakozók a gyümölcsöt majszolva vonultak utcára.
Maurizo Cattelan Komédiása azonban nemcsak a művészettörténet banánjainak sorába passzol szépen, de logikusan illeszthető a cattelani életműbe is, sőt:
egy eldurvulni látszó morális válság szimbóluma is lehetne.
Bencsik Barnabás, a Ludwig Múzeum egykori igazgatója, jelenleg a Glassyard Gallery alapító kurátora felidézi, hogy az olasz alkotó mindig is provokálta a művészeti közeget, és azon dolgozott, hogy rávilágítson a művészeti intézményrendszer anomáliáira.
A korábban említett arany WC-csészével Cattelan például arra mutatott rá, hogy a galériákban sosem lehet hozzáérni a műalkotásokhoz, de az ő WC-csészéje megadja a lehetőséget az embereknek, hogy érintkezzenek a tárggyal, és kettesben lehessenek a műalkotással. Máskor a kortárs művészet legnagyobb fenegyereke rengeteg pénzt gyűjtött össze a szponzoroktól arra hivatkozva, hogy egy no art, no work biennálét szervezne egy karibi luxusszigeten. Ez a valóságban azt jelentette, hogy a szigeten napokig partizott néhány művészhaverjával a produkciós költségeken.
Cattelan tehát szisztematikusan hülyére veszi a művészeti piac szereplőit, amihez ezek az aktorok készségesen, megfelelő öniróniával – de persze, a nagy pénz reményében –, asszisztálnak.
A banánról Cattelan azt mondta, egy éven keresztül gondolkodott a tökéletes megvalósításon, és Bencsik Barnabás szerint nincs okunk feltételezni, hogy ez ne így történt volna.
A banán egy komplex gondolatsor ledesztillálását jelenti. Hogy ennyire egyértelműen minimális gesztussal sikerült ekkora figyelmet elérnie, amögött valóban komoly munka állhat.
A banános gesztus annak az abszurd és irracionális árképzési folyamatnak a kritikája – fogalmaz Bencsik, amelynek eredményeképpen akár 30-40 millió dollárokért is eladnak értéktelen tákolmányokat a műkincspiacon.
„Az egész műtárgypiac körüli elmebajnak a komplexitására világít rá. A szaúdi befektetőktől kezdve, a kínai milliárdosokon át, az orosz oligarchákig mindenki beszállt a játékba, és globálisan tolják fel az egekbe az árakat. Amíg nem volt globális a műkincspiac, nem voltak ilyen irracionálisak az árak sem”.
A műtárgy értékét pedig mindig a közeg határozza meg – ismerteti az alapszabályt a művészettörténész és kurátor –, és így a Komédiásért is azért kérhettek el ennyi pénzt, mert egy nagy presztízsű vásáron kínálták eladásra.
„Cattelan ezt jól kitalálta. Ha máshova ragasztja fel a banánt, akkor hiába az ő ötlete, nem ér annyit. Kifejezetten az Art Basel Miamira szánta a Komédiást, kifejezetten abba a közegbe, ahol minden, aminek egyébként semmilyen értéket nem tulajdonít senki, hirtelen mégis hatalmas értékre tesz szert. Ez teljesen nonszensz.”
„Az is igaz, hogy most egy nagyon érzékeny közegbe robbant be ez az ügy, mert az amerikai kortárs művészeti intézményi rendszer hihetetlen morális nyomás alatt van” – teszi hozzá Bencsik.
A helyzet ugyanis az, hogy azok az emberek, akik Cattelant is tulajdonképpen eltartják, körülbelül a társadalom felső egy százalékát alkotják. A kortárs művészeti múzeumokat a világ leggazdagabb gyűjtőinek dollármilliárdjai tartják fenn és működtetik, ezek az emberek ülnek a kuratóriumokban, cserébe az ő magángyűjteményük is csak akkor ér valamit, ha az alkotásokat a Tate-nek vagy a MoMA-nak kölcsön tudják adni.
Ezeknek a gyűjtőknek azonban az utóbbi másfél évben elkezdték számon kérni a morális integritását.
Szabad-e tűrni például, hogy a Sackler család nagy összegekkel támogassa a művészetet, miközben részben ők felelnek az amerikai opioidjárványért, és emberek ezrei adagolták túl magukat a fájdalomcsillapítójukkal?
Na, és Warren Kanders fegyvergyáros benn ülhet-e a Whitney Múzeum kuratóriumában, miközben az ő könnygázával oszlatják a fegyvertelen bevándorlókat a mexikói határnál?
Nagyon komoly erkölcsi dilemmák ezek, és végső soron a művészek és a múzeumok megélhetése forog kockán. Ezen a gondolatmeneten tovább haladva van köze az augusztusban meghalt, emberkereskedelemmel és kiskorúak szexuális zaklatásával vádolt Jeffrey Epsteinnek is Cattelan banánjához.
The duct-taped banana at Art Basel is gone and has been replaced with “Epstein Didn’t Kill Himself,” which security quickly covered up. ������ pic.twitter.com/nPtnuCm6sc
— Giancarlo Sopo (@GiancarloSopo) December 9, 2019
Joggal háborodtak fel ugyanis aktivisták a New York-i MoMA új szárnyának átadásakor, mert a 150 milliós épületrészre a pénzt a szexuális ragadozó Epstein legszorosabb baráti köre adta össze, sőt az egyikőjükről nevezték el az új részleget.
Így már érthető az is, hogy miután Perrotin leszedte a falról Cattelan banánját az Art Baselen, valakik egy gerilla akció keretében miért írták fel a gyümölcs helyére vörös rúzzsal az „Epstein Didn’t Kill Himself” (Epstein nem ölte meg magát) feliratot.
„Ez az egész most ott fortyog a kortárs művészeti világban. Egyre többször felteszik azt alapkérdést, hogy vajon mérgezett-e az a pénz, ami működteti ezt az egész intézményrendszert. Tulajdonképpen az elrohadó banán ennek is lehet a szimbóluma, ez is egy releváns értelmezési dimenzió” – fejezi be a gondolatot Bencsik Barnabás.
És így – ebben a tágabb kontextusban – pedig már jól látható, hogy Cattelan banánja nem egy banán.
Vagy nem csak egy banán. Hanem egy kórtünet, a komplex probléma maga.
