Elárverezik a leveleket, amelyeket a legközelebbi bizalmasának írt.
Greta Garbo a 20-30-as évek filmikonja volt, ám az abszolút sztárstátusza ellenére magányosan élt: erről szólna azok az újonnan felbukkant levelek, amelyeket egy közeli barátjának írt.
Sehova nem megyek, senkivel sem találkozom.
Az elszigetelt életről szóló levelek keltezése 1932 és 1973 közötti, a címzettjük egy osztrák színésznő és író, Salka Viertel, aki olyan Garbo-filmek forgatókönyvírója volt, mint a Walewska grófnő és az Anna Karenina.
Egy 1937-es levélben Garbo mintha egyenesen segítségért könyörögne:
Nehéz és szomorú egyedül lenni, de néha még bonyolultabb valaki mással… Mikor itt vagyunk a Földön, mennyivel jobb lenne, ha eddig a rövid ideig végig erősek és fiatalok maradhatnánk. Azon gondokodom, vajon Isten miért akarta mégis így…
A levelek, amelyek akár 60 ezer dollárt is érhetnek, először 1993-ban kerültek elő, amikor egy floridai rajongó vette meg őket. Most egy ismeretlen tulajdonos bocsátja őket aukcióra.
A stockholmi születésű Garbo 1990-ben halt meg, utolsó évtizedeit teljes névtelenségben élte le New Yorkban. A színésznő egész életét belengte egyfajta misztikus melankólia, amire rá is erősített például az 1932-es Grand Hotel című filmjében, amiben kijelenti:
Egyedül akarok lenni.
Még több Élet + Stílus a Facebook-oldalunkon, kövessen minket: