Kult MTI 2019. július. 31. 10:53

Epilepsziás roham okozta a Disney fiatal sztárjának halálát

Cameron Boyce, a Jessie és az Utódok című amerikai tévésorozatok 20 éves sztárja július elején hunyt el. A halála okát most hozta nyilvánosságra a Los Angeles-i igazságügyi orvosszakértői szolgálat.

A fiatal színészt július 6-án találták holtan Los Angeles-i otthonában. Családja akkor csak azt közölte, hogy Boyce "elhúzódó betegségben" szenvedett, és álmában hunyt el. A keddi kórboncnoki jelentés szerint a színész halála "váratlan" és "hirtelen" volt.

Boyce 9 éves korában, 2008-ban debütált a Tükrök című horrorfilmben, majd 2010-ben a Nagyfiúk című vígjátékban is szerepelt, amelyben Adam Sandler egyik fiát alakította.

A 2010-es évek elején a Disney csatorna Jessie című sorozatában játszott, amely négy évadot ért meg a képernyőn. Ezt követően Carlost, Szörnyella de Frász fiát alakította az Utódok című szériában.

A Disney csatorna szóvivője méltatta a fiatal sztár tehetségét, és kiemelte, humanitárius munkájával ahhoz is hozzájárult, hogy jobbá tegye az emberek életét.

Boyce-nak több mint 9 millió követője volt az Instagramon

hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.