Ajándékozz éves hvg360 előfizetést!
A Bond-franchise több évtizedes fennállása során a konzervativizmus filmes esszenciája volt, pedig sok esetben sokkal progresszívebb vonalat követett, mint amit megítéltek neki. Most, hogy kiderült, egy fekete színésznő debütálhat a 007-es szerepében, sokan felháborodtak azon, hogy már ezt a régi vágású történetet is lerohanja a feminizmus. Pedig már jó ideje lerohanta.
A James Bond-rajongókat nem könnyű boldoggá tenni. Elvégre ők voltak azok, akik már amiatt kisebb cirkuszt csaptak, mert a szerepet néhány éve Daniel Craig kapta meg. Márpedig James Bond szerintük nem lehet szőke. Nem is szólva arról, hogy Craig darabos arcvonásai sem feleltek meg annak az ideálnak, amelyből a sármos, jóképű brit titkosügynök figurája megszületett. Mondták ezt akkor.
Négy filmmel később már Daniel Craig is a hagyomány netovábbjának – egyesek szerint pedig minden idők egyik, ha nem a legjobb Bondjának – tűnik azok után, hogy kiderült: a Daily Mail értesülései szerint a legeslegújabb 007-es bőrébe egy fekete színésznő fog bújni. A hírt övező nagy felháborodás, illetve ujjongás közepette talán érdemes pontosítani: Lashana Lynch NEM az új James Bond lesz, hanem az új 007-es. A reakciókat azonban, legyenek bármilyen előjelűek, ez még nem tompította.
A hír alaposan felpörgette a kommentszekciót, voltak, akik azt mondták, már épp ideje volt egy ilyen váltásnak, sokan azonban temették a sorozatot, és kisebb-nagyobb elánnal sajnálkoztak azon, hogy a píszi most már tényleg túl messzire ment, kár, hogy a régi jó dolgokból nem marad semmi, mindennek van határa, főleg a politikai korrektségnek.
Hogy a történet keretei megengedik-e ezt a váltást? A 007-es egy kódszám, nincs neme, kora, bőrszíne. Vagyis igen, megengedi. Más kérdés, hogy ez a váltás beleillik-e a leghíresebb titkosügynök evolúciójába.
A Bond-filmek hat évtizede alatt hat fehér férfi színész bújt James Bond fekete szmokingjába. Sokan már azt apokaliptikus PC-fordulatnak élték meg, hogy Bond szerepére nemrég szóba került – a mellesleg a világ legszexibb férfija címet is magának tudó – Idris Elba neve. Idris Elba ugyanis nem fehér, hanem fekete. A rasszista beszólások nem is maradtak el, Elbának pedig feltehetően egy életre elege lett Bondból.
Lashana Lynch felbukkanása azonban nemcsak a bőre színe, hanem a neme miatt is érdekes fordulat.
Forradalom bikiniben
A Bond-franchise egyik olvasata szerint ugyanis a filmek védjegyének számít nemcsak a szex, hanem a szexizmus is. James Bond személyiségének az egyik sarokpontja, hogy tárgyként, meghódítandó trófeaként tekint a nőkre, akiknek nem is igen jut más szerep, mint hogy kielégítsék a titkosügynök vágyait.
Akik viszont csak most, Lashana Lynch képbe kerülése után kiáltanak feminista fordulatot, azoknak érdemes lehet közelebbről megismerkedni az elmélettel, miszerint a Bond-lányok már jó ideje feminista gondolatok mentén léteznek és cselekszenek.
Meglepő lehet, hogy a franchise alapítójának, Albert Broccolinak a lánya, a sorozat társtulajdonosa és producere, Barbara Broccoli nyilvánosan megvédte a korábbi Bond-filmek nőábrázolásait, sőt szerinte az 1962-es Dr No Honey Ridere (Ursula Andress) vagy az 1964-es Goldfinger Pussy Galore-ja (Honor Blackman) tulajdonképpen progresszív példakép volt. Barbara Broccoli a Sunday Telegraphnak egy interjúban arról beszélt, hogy ezek a nők egyediek voltak a maguk idejében. Pussy Galore történetesen repülőgép-pilóta volt.
Profi karrierjük volt, rendkívüli dolgokat tettek, és sokan közülük igazi szexuális ragadozók voltak. És végül is az ötvenes-hatvanas években, amikor a nőknek szó szerint a konyhában volt a helyük, a Bond-lányok valahol tényleg megelőzték a korukat. Hogy aztán a szexizmus visszaelőzzön.
Broccoli elismerte, hogy a Sean Connery mellett a hatvanas években megjelenő nőalakokat a hetvenes években aztán Roger Moore mellett már inkább olyan figurák követték, akiknek elsősorban esztétikai szerepük volt, és bámulásra voltak kitalálva.
Macsó vagyok, hódítani akarok
Sokáig élt – és még mindig él – az az elképzelés, hogy James Bond akkor a legjobb és a leghitelesebb, ha a macsó fantázia kivetüléseként jelenik meg.
Ennek megfelelően a Bond-lányok (még csak véletlenül sem nők, nehogy egy szintre kerüljenek a főhőssel) fő ismérve évtizedeken át a szexisség volt, az alkotók pedig mindenféle sikamlós jelentéssel bíró névvel látták el őket. És persze minden jelenet oda futott ki, hogy egyszer aztán Bond ágyában kössenek ki. Viseljenek bikinit, viseljék el, hogy füttyögnek utánuk, hogy a fenekükre csapnak, és viselkedjenek rendesen, vagyis adott esetben nevetgéljenek Bond poénjain, még akkor is, ha azok az ő kárukra hangzanak el. Az mintha fel sem merülne, hogy ők beleegyeznek-e bármibe, amit Bond akar. A testük azért van, hogy másoknak örömet okozzon. Elsősorban persze Bondnak.
A Bond-filmeknek rengeteg olyan jelenete van, amelyet a genderkérdésekben akár csak közepesen felvilágosult néző is meghökkenve néz ma már. James Bond nagyon sok interakciója a nőkkel zaklatásnak, sőt nemi erőszaknak minősíthető, amit a film szexi humorként és játékos sármként próbál meg eladni, az sokszor erőszak és zsarolás. Az pedig tovább csavar egyet az üzeneten, hogy a nők a szerepük szerint ezt sokszor még élvezik is.
Bond észbe kap
A Craig-korszak filmjei próbáltak először érdemben reflektálni erre a problémára. Egy elemzés szerint a Craig-féle Bond például már nem szexel annyit, mint a korábbi Bondok, sőt képes visszautasítani is egy szexuális ajánlatot, bármilyen direkt is legyen az. És szerelembe is tud esni, még ha ez alapjaiban nem ad más irányt az életének.
A legújabb Bond-filmek alkotóinak sikerült megfordítaniuk a tekintet perspektíváját is. Kevés ikonikusab jelenete van a franchise-nak, mint az, amelyben Ursula Andress istennőként lép ki a habokból.
A Quantum csendjében mintegy tisztelgésként az 1962-es jelenet előtt mindezt megfordították: itt már Daniel Craig lép ki a tengerből meztelen felsőtesttel. Már nemcsak ő néz, hanem őt is nézik. A szexuális feszültség ugyanúgy érezhető, de a szexista vonal eltűnt, vagy legalábbis háttérbe szorult.
És azt még nem is említettük, hogy Bond mellett egy ötvenes Bond-lány jelent meg Monica Bellucci személyében, és Craig visszatérően felhívta a figyelmet arra, hogy semmi értelme leidősözni, hiszen Bonddal nagyjából egykorú.
A legutóbbi három Bond-filmből – az intrókat leszámítva – feltűnően elfogytak a bikinis lányok. Craig is arról beszélt, hogy az ő Bondja kicsit lovagiasabb, mint fogalmazott, azért, mert olyan erős nőkkel vették körül, akiknek nem jelent gondot helyre tenni őt. És valóban létezik a filmeknek egy olyan értelmezése is, hogy James Bond szexista ugyan, de a nők nem hagyják, hogy ezt úgy igazán szabadjára engedje. Ráadásul ők azok, akik sok esetben megmentik Bondot.
Mint ahogy nem elhanyagolható a szerepe annak sem, hogy egy női szerzőre, az erős és izgalmas női karakterekhez nagyon értő Phoebe Waller-Bridge-re bízták a feladatot, hogy leheljen új életet a Bond-filmekbe, és csempéssze át valahogyan a titkosügynököt a 21. századba. Azt a Bondot, akiről a saját főnöke kénytelen kijelenteni, hogy
szexista, nőgyűlölő dinoszaurusz.
Judi Denchnek, az első női M-nek a szájából ez különösen találóan hangzik az 1995-ös Aranyszemben. (Maga Daniel Craig is elismerte egy korábbi interjúban, hogy James Bond „egy nagyon magányos, szexista nőgyűlölő”.) Dench megjelenésével nemcsak, hogy női főnöke lett Bondnak, de ráadásul egy olyan nővel kellett szót értenie, akit közben nem tudott levetkőztetni.
A Bond-rajongók túltették magukat azon, hogy a főhősük főnöke egy erős és hősies nő, aki szex nélkül is képes uralni a vásznat – és persze az uralhatatlannak tűnő beosztottját. Most azon kell túltenniük magukat, hogy az utóda is nő.
És ha már Judi Denchnél tartunk, néhány évvel ezelőtt a nemzetközi nőnap alkalmából épp a nemek közötti egyenlőség érdekében forgatott kampányfilmet Daniel Craiggel a Bond-témára rácsatlakozva.
Craiget itt már láttuk női ruhában. Ha Lashana Lynch színre lép, csak annyi történik, hogy akkor a 007-est már eleve női ruhában látjuk majd.
Még több kultúra a Facebook-oldalunkon, kövessen minket:
