Michael Fassbendert is megnézték, hátha jó lesz James Bondnak
Fassbender egy ma már elég híres kollégáját ajánlotta maga helyett.
Fassbender egy ma már elég híres kollégáját ajánlotta maga helyett.
Reméli, hogy az Amazon méltósággal, fantáziával és tisztelettel áll a produkcióhoz és a karakterhez.
Majdnem minden marad a régiben.
Az Amazon-vezér kezébe került a britek nemzeti büszkesége – James Bondnak, ahogy eddig ismertük, vége.
Most, hogy már nem Bond többé, meleg főhőst is játszhat. Bondként ezt nem tehette meg.
Ezzel üldőzte Dave Bautista Daniel Craiget Rómában.
Mintegy három éven át pepecseltek az autó minden részletével, hogy az tökéletes legyen.
Rajta van a Q embléma is, igaz, ennek nincs köze közvetlenül a filmhez.
Találtunk egy éppen új gazdára váró szalonállapotú Z3 M Coupét, mely egyenesen a 90-es évek végére repít vissza bennünket.
Már a múlt héten megnevezték, ki lehet a következő színész, aki eljátszhatja James Bondot, a 007-es ügynököt, noha a hírt egyelőre hivatalosan még nem erősítették meg.
Egy londoni bulvárlap szerint hivatalos ajánlatot tettek egy brit színésznek.
Megérkezett az igen komoly menetdinamikával és jó néhány 007-es funkcióval kecsegtető, közel félmillió dolláros alapárú vadonatúj Rezvani Beast.