A német együttes épp a napokban lépett fel Magyarországon, de hamarosan visszatérnek.
Még egy headlinert jelentett be az EFOTT: július 9-15. között Rita Ora, Gianluca Vacchi, Brooklyn Bounce, Tujamo és Borgore mellé a SCOOTER is csatlakozik a nemzetközi előadók sorához a Velencei-tó partján.
A többek között Fonogram-díjas együttes a ’90-es évek elején alakult Hamburgban, elektronikus zenei stílusával pedig hamar népszerű lett. Több mint harmincmillió eladott albumot, nyolcvannál is több nemzetközi elismerést és 23 TOP 10-es kislemezt tudhatnak maguk mögött – ezzel pedig a világ legsikeresebb német előadójává váltak.
A körülbelül négyévente tagot váltó együttes július 13-án, szombaton lép majd fel a fesztiválon.