Kult HVG 2019. június. 13. 14:10

Ripp Zoltán: A kormány vereség esetén képes polgárháborús szituációt előidézni

A történészi és politikai elemzői munkáját egy időre szépirodalomra cserélte az elsőkönyves Ripp Zoltán. Szerinte 2010-et az új rendszerváltás dátumának lehet tekinteni, a kormány pedig ezzel visszatért az elmúlt korok zsákutcás történelmébe.

Ötvenévesen megbetegedett, és még a kórházi ágyán kitalált egy sztorit, így fordult a szépirodalom felé Ripp Zoltán történész, aki 67 évesen lett elsőkönyves szépíró. A korábbi regényeit még nem a közzététel szándéka vezette, az első két könyvét a felesége és a lánya kapta ajándékba. A Vezeklés nélkül című regénye viszont most megjelent.

A HVG-nek adott interjúban azt mondta, nem véletlenül választotta a könyv jelen idejének a 2010-es évet, amelyet szerinte az új rendszerváltás dátumának lehet tekinteni. „A parlament által 2011 áprilisában elfogadott alaptörvény megfogalmazása nyomán rettenetes retrográd fordulatot hajtott végre a kormány, visszatért az elmúlt korok zsákutcás történelmébe” – mondta, hozzátéve, hogy a kormány

olyan állapotokat teremtett, amelyekben veresége esetén polgárháborús szituációt tud előidézni. A kettéhasított társdalomban fölhalmozódott gyűlöletpotenciál robbanásveszélyes.

Ripp Zoltán az interjúban azt mondta:

A hatalom képviselői a hétköznapi fasizmus jelenlétét erősítik magában a magyar társadalomban, ami nagyobb bűn, mint ha maguk vallanának nyíltan ilyen nézeteket.

A szerző egyébként már dolgozik a következő regényén, amely egy meg nem nevezett, de Magyarországhoz eléggé hasonlító helyen játszódik. A zsarnok halála lesz a könyv címe.

A teljes interjú a HVG e heti számában olvasható.

HVG
hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 09. 12:00

Trump szóban már Putyin szintjén van, de mégis mit akar Grönlandtól, Kanadától és a Panama-csatornától?

A megválasztott amerikai elnök nem zárja ki, hogy katonai eszközökkel szerezzen meg a három kiszemelt területből kettőt, az USA északi szomszédját pedig gazdasági nyomásgyakorlással kényszerítené az 51. állammá. Donald Trump a harcias megnyilvánulásai alapján annyira veszi komolyan a határvonalakat, mint az Ukrajnát “nácítlanító” Oroszország, bár arra szerencsére kevés az esély, hogy az amerikai hadsereg bármely országot lerohanja. Összeszedtük, miért került a három kiemelt célpont Trump fókuszába.