Kult MTI 2019. március. 21. 15:09

Tandori Dezső emléke előtt tiszteleg a Lipcsei Könyvvásár magyar programja

A költészet világnapján, csütörtökön megkezdődött a Lipcsei Könyvvásár.

A Külgazdasági és Külügyminisztérium MTI-hez eljuttatott közleménye szerint csütörtökön délben Tandori Dezsőt megidéző "lírai közjátékkal" indult a Lipcsei Könyvvásár magyar programja, később Kemény István és Monika Rinck közösen olvasnak fel frissen megjelent köteteikből, majd az Y generáció költészetét bemutató esttel zárul a kortárs lírának szentelt nyitónapi műsor.

A magyar programsorozat keretében debütál Dragomán György Oroszlánkórus című novelláskötetének frissen megjelent német nyelvű kiadása, amelynek fordítója, Tankó Tímea a lipcsei könyvvásár fordítói díjának egyik jelöltje. A nyelvek és kultúrák közötti "tér" szépségeiről és kihívásairól a ViceVERSa magyar versfordítóműhely résztvevői, Dunajcsik Mátyás, Christine Schlosser és Zilahi Anna beszélgetnek. A lipcsei magyar jelenlét záróeseménye Forgách András németül frissen megjelent kötetének bemutatója lesz vasárnap délután.

A közlemény szerint a német nyelvterület legnagyobb irodalmi közönségfesztiváljára megjelenő magyar vonatkozású kötetek közül kiemelkedik az 1980 után született magyar költőgeneráció új verseit – Kalász Orsolya és Peter Holland szerkesztésében – német nyelven bemutató antológia, a Dies wird die Hypnose des Jahrhunderts (Ez lesz az évszázad hipnózisa). A kötet szerzői és fordítói közül többen is fellépnek a könyvvásár magyar standján és a városban zajló Lipcse olvas fesztiválon.

Mint írják, a magyar stand arculatát Farkas Anna grafikus tervezte. A magyar kiállítóhely és a könyvbemutatókhoz kapcsolódó kísérőprogramok a Külgazdasági és Külügyminisztérium Publishing Hungary programja és a Collegium Hungaricum Berlin közös szervezésében valósulnak meg.

A magyar állam által 2012-ben elindított Publishing Hungary Program a magyar könyvkultúra, szépirodalom nemzetközi láthatóságát segíti elő, közvetít a hazai és nemzetközi könyves szakma képviselői között azzal a céllal, hogy a magyar könyvkiadás számára nemzetközi könyvpiacokat hódítson meg. A programnak köszönhetően Magyarország évente 10-12 könyvvásáron mutatkozik be és 40-50 hazai szerzőnek szervez megjelenési lehetőséget nemzetközi fesztiválokon – olvasható a közleményben.

hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.