Nem nagyon lehetett érteni, Szentesi Zöld László miért vette célkeresztjébe Petőfi Sándort akkor, amikor amúgy Mácsai Pált ütötte mázsás pörölyével - jó, a Petőfinek osztott csapások nem voltak épp a legpontosabbak, ahogy azt Hont András kiszúrta, Szentesi összekeverte a Dicsőséges nagyurak... című verset az Akasszátok fel a királyokat!-tal, ám a mozgalmas 1848-as évben írt mindkét versre kiterjeszthetően azt írta: eredetileg is rettenetesen buta és ártalmas versek ezek. Hát még Mácsai szavalatában.

Ám szerkesztőségünk most végre megvilágosodott.

Mert lehet, hogy Petőfi a forradalom jelképes alakja volt (bár ki tudja, talán a jobboldali asztalfiókokban már ott van a cikk, amely bebizonyítja, hogy ahogy szabadkőműves Adyt sem ideális - hogy finom legyek - az első világháborúhoz kötni, hiszen nem is harcolt, úgy a katonai szolgálat alól 1841-ben felmentett Petőfit is kifejezetten káros a forradalom és szabadságharc kapcsán kiemelni), ám nem lehet nem észrevenni, hányszor nyomasztja, búsítja olvasóját. A bánat egy nagy oceán, Beszél a fákkal a bűs őszi szél, Itt van az ősz, itt van újra - ilyen lehangoltságban egyszerűen nem lehet a hazát dicsőségre vezetni.

Csodálkozunk, hogy Soros és Sargentini röhög a markába? Hogy Juncker vígan szőheti terveit a magyar szuverenitás ellen? Miközben hazafiatlan rendezők és forgatókönyvírók bohóctréfát készülnek csinálni a magyar történelemből állami pénzen?

Igen, Petőfinek ebben is része van. Hogy miért? Mutatjuk - aki ilyenre képes, az bizony nem lehet a nemzeti panteon, a hazafias kultúrközösség része:

Petőfi Sándor: Orbán

Komor, mogorva férfiú

Volt Orbán,

Bár oly vidám hajnal pirult

Az orrán.

De hisz mogorva ép azért

Volt Orbán,

Mert oly vidám hajnal pirult

Az orrán.

Oka egyébiránt maga

Volt Orbán,