Az ősszel érkező, The Old Man & The Gun című mozi lesz az utolsó, amelyben szerepel, utána leteszi a lantot.
Az Oscar-díjas Robert Redford visszavonul a színészkedéstől, a közönség az idén ősszel az észak-amerikai mozikba kerülő The Old Man & The Gun című, igaz történeten alapuló filmben láthatja utoljára a mozivásznon a 81 éves színészt.
"Soha ne mondd, hogy soha, ám én most eljutottam oda, hogy számomra itt véget ér a színjátszás, és nyugdíjba vonulok, mert 21 éves korom óta csinálom ezt" – mondta Redford az Entertainment Weekly című magazinnak adott interjújában.
"Úgy érzem, hogy ennyi elég volt. És miért is ne búcsúzzak olyasvalamivel, ami ennyire felemelő és pozitív" – tette hozzá a színész, legújabb és egyben utolsó színészi alakítására utalva.
A David Lowery rendezte The Old Man & The Gun című, igazi történeten alapuló filmben Redford az amerikai bűnöző, Forrest Tucker bőrébe bújik, akit 17-szer kaptak el bankrablásért és minden alkalommal bebörtönözték, ám neki sikerült megszöknie.
"Életem ezen pontján óriási élmény volt számomra ennek a karakternek a megformálása" – jegyezte meg Redford. A 2004-ben elhunyt Tucker bűnözői karrierje több mint hatvan évet ölel fel. Redford az 1960-as években kezdte színészi pályafutását.
A kaliforniai születésű színész partnere Sissy Spacek lesz a moziban, amely szeptember 28-án debütál az Egyesült Államokban.
Arra a kérdésre, hogy a nyugdíjba vonulása a rendezői tevékenységére is kiterjed-e, a színész csupán annyit mondott, hogy "az még elválik".
Redford 1981-ben vette át a legjobb rendezőnek járó Oscar-díjat az Átlagemberek című filmért, és az ő nevéhez fűződik a kritikusok által kedvelt Folyó szeli ketté, valamint a Kvíz-show című film is.
Színészként a Butch Cassidy és a Sundance kölyök, A nagy balhé és Az elnök emberei című klasszikusokkal írta be magát a filmtörténetbe.
Redford alapította meg a utah-i Sundance Intézetet, amelynek évente megrendezett fesztiválja a világ egyik legjelentősebb filmmustrája.
Redfordot 2002-ben az életműért járó Oscar-díjjal tüntették ki.