Kult hvg.hu 2018. augusztus. 05. 19:46

Szívesen lenne politikus Veiszer Alinda

Onnan nincs visszaút - nyilatkozta az Új Szónak a műsorvezető.

Szívesen foglalkozna politikával Veiszer Alinda – erről az Új Szó című pozsonyi magyar napilapnak nyilatkozott a tévés műsorvezető, aki mostanáig a Hír Tv munkatársa volt. Mint fogalmazott: „előállhat az a fejlődési út egy embernél, hogy újságíróként azt mondja, már nem a kérdésfeltevés izgatja – bár a politika is folyamatos kérdésfeltevés –, hanem meg akarja oldani azokat a kérdéseket, amelyeket addig feltett.

Azt is hozzátette, hogy itt nincs visszaút, ezért is odázza el folyamatosan ezt a lépést. „Ha egyszer csak úgy döntenék, hogy egy politikai pártban vállalok szerepet, vagy egy kormányban vállalok pozíciót mint oktatási vagy kulturális miniszter, akkor ki kell mondani, hogy vége a sajtós munkának.”

Olyan pártot nem tudott mondani, amelyikbe beszállna, vezető arca lenne, ehelyett „egy teljesen brandet” képzel el, egy organikusan fejlődő csapatot.

„Nem egy műpártot akarok, és nem is a budapesti értelmiségnek szóló pártot, hanem nagyobb merítést. Ehhez kicsit populistábbnak kell lenni, meg kell tanulnom, hogyan lehet kicsit egyszerűbben fogalmazni, kicsit több emberhez eljutni” - tette hozzá.

A lap arról is megkérdezte a műsorvezetőt, hogy a szlovák közszolgálati médiában folytatná-e, amit nem zárt ki, csak ennyit mondott: „Ezek még tisztázandó dolgok. Egyelőre csak ott tartunk, lenne-e kedvem hozzá, amire azt feleltem, lenne.”

Mint fogalmazott, többször megkérdezték már ezt tőle, de mindig ugyanazt válaszolta, hogy ha lesz egy konkrét felkérés, akkor arra lehet igent mondani.

Azt viszont kizártnak tartja, hogy a magyar közszolgálati médiában dolgozzon.

(Új Szó)

hvg360 Tiszai Balázs 2024. december. 02. 15:00

Orosz olajból készült termékek az EU-ban: napokon belül lejárhat a szankció alóli felmentés, piacot veszthet a Mol

Tilos az unión belül orosz olajból finomított áruval kereskedni, kivéve, ha a Mol szlovák leánycége vagy, és Csehországnak adsz el. Ennek a felmentésnek viszont december ötödikén vége, hacsak meg nem hosszabbítják. Mennek már a tárgyalások, de már a felállás sem világos: Szlovákia és a Mol nagyon akarja az újabb egyévnyi mentességet, Csehország viszont hallgat.