Kult hvg.hu 2018. március. 21. 10:01

"A kufárok rég kizavarták Jézust a templomból. Nincs kontroll!" – itt az Európa Kiadó új lemeze

Ahogyan az Európa Kiadó elmúlt három és fél évtizede is sokféleképpen szól arról, ahogyan és ahol élünk, úgy Menyhárt Jenőék négy dalt tartalmazó új EP-je, a Nincs kontroll igazi Európa Kiadó-lemez. A világ dolgait és az életünk legszemélyesebb ügyeit egyszerre felvillantó dalokban jéghegyek, csokor vörös rózsák, Budapest és New York váltogatják egymást. Ráadásul kapunk egy megkapó feldolgozást is.

A Nincs kontroll című EP az Európa Kiadó első megjelenése a 2016 végén megjelent Valahol lenni című nagylemeze óta. Az első olyan kiadvány, melyet az Európa Kiadónak az a felállása készített, ami már több mint egy éve működik (Menyhárt Jenő mellett: Tóth Zoltán Spenót, Bujdosó János, Kálmán András és Gyenge Lajos).

A lemezen négy dal, három vadonatúj szám – a már a múlt héten megjelent rakendrollos Mindenki egyenlő, a címadó art-funkos Nincs kontroll, és az Európa Kiadó-san andalító Még egyszer újra –, valamint a zenekar történetének első stúdióban rögzített feldolgozása, a Balaton-féle Levert vagy hallható.

"Vannak olyan mágikus pillanatok, amelyekben egyszerre történik a múlt, a jelen es a jövő. A Nincs kontroll EP pedig néhány ilyen pillanat megragadására es megörökítésére tett kísérlet" – mondja a lemezről Menyhárt Jenő.

Az új dalokat az Európa Kiadó az e hónapban búcsúzó Gödör Klubban mutatja be március 23-án és március 24-én. Az első napon Frenk, a második estén a Pegazusok Nem Léteznek lesz a Kiadó előzenekara.

Az Európa Kiadó a magyar könnyűzene egyik kulcszenekara. A nyolcvanas évek elején alakult, Menyhárt Jenő gitáros-énekes-igazgató köré épülő Európa Kiadó története nem hagyományos zenekartörténet. Különféle korszakaiban más és más felállásokban működött, más és más narratívák mentén fogalmazta meg, fogalmazta újra magát.

És akkor íme, a Nincs kontroll EP:

hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.