Kult MTI 2018. február. 22. 19:13

Eszenyi Enikő: Nagyon mélyen szerettem Tahi Tóth Lászlót

"Jó humorú és mégis titokzatos művész volt, a legnagyobbak közül való" – emlékezett a csütörtökön elhunyt Tahi Tóth László Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművészre a Vígszínház igazgatója.

Eszenyi Enikő az MTI-nek nyilatkozva felidézte, hogy már főiskolásként nézhette Tahi Tóth Lászlót próbákon, és sokszor lehetett egy színpadon vele a Vígszínházban. "A legmegkapóbb Laciban az volt, hogy a színpadon szellemesen, könnyedén létezett, drámai szerepeiben szenvedélyesen és átélten játszott, miközben az életben nagyon zárkózott volt" – hangsúlyozta.

"Gyönyörűen rajzolt, nagyon muzikális, egyszerre jó humorú és mégis titokzatos művész volt, a legnagyobbak közül való. Nagyon mélyen szerettem" – emlékezett pályatársára Eszenyi Enikő, aki hozzátette: örül, hogy tegnapelőtt még foghatta a kezét, és mesélhetett neki szeretett színházáról, amelynek haláláig hűséges tagja volt.

Lukács Sándor színművész elmondta, hogy 45 évig voltak kollégák és barátok Tahi Tóth Lászlóval a Vígszínházban. "Annak ellenére, hogy tudtam, súlyos beteg, döbbenetes és felfoghatatlan számomra, hogy már nincs közöttünk" – hangsúlyozta.

Mint mondta, rengeteg előadásban voltak egymás partnerei, és sem művészileg, sem emberileg nem okozott soha csalódást. Felidézte, hogy együtt dolgoztak a Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról című előadásban, de Csehov Platonov című darabjában is játszottak.

Az utóbbi időben a Pesti Színházban Peter Morgan Audiencia című darabjában voltak partnerek. Mint mondta, ez volt a legutolsó közös munkájuk. "Egy biztos: életem végéig őrizni fogom az emlékét" – fogalmazott Lukács Sándor.

Az életének 75. évében elhunyt Tahi Tóth Lászlót türelemmel és méltósággal viselt betegség után érte a halál, a Vígszínház saját halottjának tekinti.

Ma este a Duna World csatorna 20.00 órától Tahi Tóth László emlékére a Hogy volt?! című műsor 2014-es adását adja, az M5 csatorna pedig munkássága előtt tisztelegve a Hatholdas rózsakert című 1970-es magyar filmet sugározza 21.10-től.

A Kossuth rádió Belépő című műsorában emlékezik az elhunyt színművészre, majd 22 óra 30 perctől egy 2003-ban készült portrét sugároznak Tahi Tóth Lászlóról.

hvg360 Tornyos Kata 2025. január. 07. 12:00

Vészesen terjednek a légúti fertőzések, de honnan tudjuk, hogy coviddal, influenzával vagy megfázással van-e dolgunk?

A téli időszak minden évben egyet jelent az influenzaszezonnal, és ez idén sincs másként. Magyarországon fokozódik a járványhelyzet, szinte mindenki talál a környezetében olyan embert, aki lázra vagy köhögésre panaszkodik, de még nem késő beadatni az influenza elleni védőoltást a HVG által megkérdezett szakértők szerint. Mi a különbség tünet és tünet között, és melyik légúti megbetegedés lehet igazán veszélyes? Erről is beszélt Várdi Katalin pulmonológus és Kemenesi Gábor virológus.