Kult MTI 2018. február. 02. 15:17

Romániában is hasít A Viszkis

Egy hét alatt 15 ezren nézték meg.

Antal Nimródnak A Viszkis című filmjét a bemutatója óta eltelt szűk egy hét alatt már 15 ezren látták Romániában – közölte pénteken a film forgalmazója. 

Január 26-án tartották Bukarestben a film országos premierjét, amelyen a szakmai közönség megtapsolta az alkotást. A Vándormozi és a Taylor Projects olyan településeken is bemutatta a filmet, ahol nincsen filmszínház.

A Taylor Projects eredeti terve szerint Ambrus Attila csíkszeredai származása okán a filmet csak Erdélybe vitték volna el. A rendkívüli érdeklődés miatt azonban számos bemutatót tartottak a Kárpátokon túl is, Románia észak-keleti részétől a déli megyékig számos városban láthatták a nézők. A film így eljutott például Suceava, Galac (Galati), Medgidia, Karánsebes (Caransebes) és Vulkán (Vulcan) közönségéhez.

Felvidéken már majdnem 500-an nézték meg A Viszkist három vetítésen a révkomáromi Tatra moziban, de hamarosan bemutatják Párkányban és más városokban is.

Pénteken kezdődik a film bemutatója a Vajdaságban Adán, majd további vetítések következnek Zentán, Szabadkán, Topolyán, Szenttamáson és sok más településen – olvasható a közleményben.

Antal Nimród alkotása Ambrus Attila életét dolgozza fel. A székely származású budapesti bankrablót a magyar rendőrség hat éven keresztül nem tudta elkapni. 13 évig tartó börtönbüntetése alatt szakmát tanult, majd megragadta az élet által számára kínált második esélyt, új életet kezdett, ma saját kerámiamárkájából él.

hvg360 Lőrincz Tamás 2025. január. 06. 06:30

A választás időpontjánál is fontosabb, telik-e osztogatásra a Fidesznek, miközben a kilátásoknál csak a közhangulat rosszabb

A Tiszának az előrehozott választás témájának napirenden tartása – ezzel együtt leginkább annak elkerülése – mellett a pártépítés lesz a legfőbb feladata 2025-ben, a Fidesznek pedig a gazdaság felpörgetése és saját táborának megtartása. Mi vár a magyar politikára és a választókra a most kezdődő évben?