Kult hvg.hu 2017. október. 02. 16:28

Új dalaival még saját rajongóit is meg fogja lepni a Grand Mexican Warlock

Az itthoni színtéren egyedi minőséget hozó lemez után kisebb szünetet tartottak a Grand Mexican Warlock tagjai: csak akkor akartak megint színre lépni ezzel a formációval, ha maguk számára is izgalmas zenei irányba tudnak elmozdulni. A leállás úgy tűnik, inspiráló volt a zenekar életében. Dalpremier.

Legutóbb 2016 áprilisában jártunk a Grand Mexican Warlock próbatermében, az azóta kiürített Közvágóhídon, ahol a zenekar épp harmadik nagylemezének bemutatójára készült. Azóta hosszabb szünetre vonult a formáció, amit Undos, azaz Bodóczy Zoltán, a csapat énekese/szövegírója is megerősít. "Én ezt komolyan vettem, tényleg leálltam a zenekarral. Nem is nyúltam hozzá a Grandhez, csak amikor úgy éreztem, hogy most jön megint, van rá elég kapacitásom, tudok szövegeket írni hozzá, van bennem elég motiváció ahhoz, hogy kitaláljam az énektémákat."

A most debütáló két dal azonban már az új album előfutára, amin még tavaly ősszel kezdett el dolgozni a zenekar. "Elvonultunk Áron (Hegyi Áron, billentyűs) kishalompusztai tanyájára, ahol nagyjából három nap alatt összeraktunk hét dalt. Csobánczi Péter hangmérnök barátunk pedig fél nap alatt professzionális stúdióvá változtatta Áron zeneszobáját, ami után elindult a négy napon át tartó felvétel Csobi vezetésével, aki iszonyú precíz csávó, és nagyon rá is érzett arra, hogy mit szeretnénk" – meséli Szabó László, a zenekar gitárosa, aki szerint a most kiadott két dal sokakat meg fog lepni.

Azt már Undos teszi hozzá, hogy a dalszövegekben is igyekezett más megközelítést használni: "kicsit kevesebb a megmondás, kicsit több a személyes benyomás. Ez a két dal szövegileg pont a két véglet."

Grand Mexican Warlock

Az új album eredetileg akusztikus lemeznek indult, de ezt a koncepciót időközben elvetették. "Ez a mostani dalcsokor tök más, mint ami eddig volt, magunkhoz képest kifejezetten kísérleti cucc. Eredetileg akusztikus albumról volt szó, menet közben azért kiderült, hogy csak jobban esik a telén játszani. Annyiban maradt a koncepció, hogy energiabombák helyett többnyire nyugi van, de lesz egy csomó érdekes megoldás, ami korábban nem volt."

A két új dal, a The Momist és a Merry-Go-Sorry:

Az album keverését pedig ezúttal egy, a zenekar számára új emberrel készítették a Sounday Stúdióban. "Vastag Gábor 'Vastival' most dolgoztunk együtt először, de bátran ki merem jelenteni, hogy ez az ember számunkra főnyeremény. Varázslat, amit a keverőpulton művelt, full analóg cuccokkal, egyszerűen nem hittem el, hogy van ilyen. Ezt a két dalt délután 2-től másnap reggel 5-ig keverte, gyakorlatilag megállás nélkül."

A Grand Mexican Warlock hamarosan közös klubturnéra indul a Run Over Dogs társaságában, hét vidéki állomás után Budapesten ér véget a körút a A38-on.

hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.