Az X-Faktorban egy előadó Majkáék gigaslágerét egy másik szerzőnek tulajdonította.
Majka a tehetségkutató szombati adása után írt egy dühős posztot a Facebook-oldalára: „Azon felül, hogy a felszolgáló srác remekül elénekelte a dalunkat az X-Faktorban, kikérem magamnak, hogy azt mondja be: Nagy Ricsitől jön a Belehalok !!!
Hogy a p*csába jönne már tőle?? Azért mert pár éve elénekelte ebben a műsorban Nagy Ricsi, nem azt jelenti, hogy ez az ő száma.”
Majka azt is felvetette, hogy azért nem mondták be a nevét, mert ő a konkurens csatorna egyik arca. Ha pedig esetleg ezt nem tudták volna, akkor szerinte a zsűrinek illett volna javítani a szerző nevét.
A bejegyzésre reagált az RTL Klub és ByAlex zsűritag is. A csatorna elismerte a hibáját: „Egyik versenyzőnk valóban pontatlanul fogalmazott és a választott dala kapcsán, csak a cover verzió előadóját említette meg” – írták többek között.
A műsor egyik zsűritagja, ByAlex pedig úgy fogalmazott, hogy amikor a műsorban az énekes azt mondta, hogy Nagy Ricsitől jön a Belehalok, nem gondolták, hogy az Majkáék 46 milliós nézettséget produkáló dalának feldolgozása lesz.
„Mikor feljött Krisztián a színpadra, azt mondta "nagyricsitől a belehalok..." Azért nem mondtunk szerintem semmit, mert – legalabbis bevallom én – nem tudtam pontosan, ki is ez az előadó (Nagy Ricsi), akinek pont ilyen dalcíme van!”