A Filmalapnál még nem jelentkeztek a készítők, de a producer megerősítette.
A kritikusok szétszedték, a nézőket mégis érdekli a Pappa Pia: a Szabó Kimmel Tamás, Stohl András és Nagy Feró főszereplésével készült filmre már 160 ezernél is többen váltottak jegyet a magyar mozikban.
A siker láttán a Bors rákérdezett a producernél, hogy gondolkodnak-e folytatáson, aki úgy válaszolt: tervben van a második részt. "Még nagyon kezdeti szakaszban járunk, például nem tudjuk, hogy a mostani sztorit folytatjuk-e, és azt sem, hogy Csupó Gábor lesz-e ismét a rendező" – közölte Tőzsér Attila.
A lap az első film elkészültét egymilliárd forinttal támogató Filmalapot is megkereste a kérdéssel. Onnan azt üzenték, hogy náluk még nem jelentkeztek az alkotók a második rész ötletével.