1994-ben a Charta-felvonulás után magukat náciknak nevező fiatalok megkéselték, maradandó sebet szerzett, de azóta nem fél. A HVG Portéjában Horgas Péter díszlettervezővel és politikai aktivistával beszélgettünk, aki legutóbb a Tettek ideje-tüntetés szervezőjeként tűnt fel.
Horgas elmesélése szerint, amikor a Charta-felvonulásról ment haza, a földalattin két fiatalember – aki a másnapi MIÉP-demonstrációra érkezett vidékről – belekötött az utasokba, lezsidóztak egy operatőrt, aki a demonstráción forgatott.
„Én akkor a tévében is dolgoztam, és úgy éreztem, meg kell védenem a kollégát. Megkérdeztem tőlük, miért baj az, ha valaki zsidó – én is az vagyok. Közölték, hogy ők meg nácik. Amikor kiszálltunk a földalattiból, hátulról az egyik késsel megszúrt. Szerencsém volt, de egy életre szóló sebet kaptam. Viszont azóta nem félek semmitől.”
Nagyapja, akit a „szegények orvosának” hívtak, aki annyira akarta a rendszerváltást, a békét és a szolidaritást, és aki megjárta Bort, néhány óra múlva, a műtétem után ott ült a kórházi ágyánál: „És akkor most hogyan tovább?”– kérdezték egymástól.
Pár hete Horgasék közös tiltakozást tartottak a nagyobb tüntetések szervezőiből alakult Tettek Ideje nevű Facebook-csoporttal. Ezzel kapcsolatban elmondta, hogy „a mélyen romlott politikai rendszeren kell változtatni, ami mindent és mindenkit tönkretesz”. A Tettek Ideje kezdeményezés szerinte nem pártot épít, hanem megpróbál egy-egy ügyben már jól működő szervezeteket, tenni akaró embereket hálózatba tömöríteni, konkrét segítő programokat, akciókat elindítani. Felhívni a figyelmet a legalapvetőbb emberi jogokra, európai normákra.
Horgas magáról kijelenti, hogy hisz az erőszakmentes, civil ellenállásban, a párbeszédben. „És ezek nem csak az én érdekeim. Egy csapat vagyunk. Meg kell védeni a mozgalmat, a társainkat, a hozzánk csatlakozókat bármilyen ellehetetlenítéstől, vegzálástól, támadástól. És azt is tudnunk kell, hogy ez a történet már nem rólunk, hanem a gyerekeinkről szól.”
A teljes Portrét az e heti HVG-ben olvashatják.