Kult hvg.hu 2017. július. 05. 15:40

Símaszkos, pitbullos új dalt hozott ki a Péterfy Bori & Love Band – video

A Ne keresd az igazit, az én voltam szövegét egy punkzenekartól kölcsönözték Boriék. Mutatjuk.

Egész pontosan a Bankrupt zenekartól, mely szűk egy hónapja adta ki Törlöm a számod című dalát – ennek a szövegét emelték át a most megjelent új dalhoz. Persze nem csak úgy: az idén megjelent három új Bankrupt dal (pontosabban hat dal, három szám angol és magyar verzióban) stúdiómunkálatait Tövisházi Ambrus, a Péterfy Bori & Love Band zeneszerző-producere irányította, akivel Bankrupték már a stúdiómunkák alatt megállapodtak, hogy a Törlöm a számodból Bori-dal is lesz.

Boriék ősszel új nagylemezzel állnak majd elő – ahhoz, illetve az addig megjelenő számokhoz egy appot is létrehoztak Bori X néven, többek közt oda kerülnek majd fel az új számok.

És akkor itt az új dal:

hvg360 Lőrincz Tamás 2025. január. 06. 06:30

A választás időpontjánál is fontosabb, telik-e osztogatásra a Fidesznek, miközben a kilátásoknál csak a közhangulat rosszabb

A Tiszának az előrehozott választás témájának napirenden tartása – ezzel együtt leginkább annak elkerülése – mellett a pártépítés lesz a legfőbb feladata 2025-ben, a Fidesznek pedig a gazdaság felpörgetése és saját táborának megtartása. Mi vár a magyar politikára és a választókra a most kezdődő évben?