Kult Hamvay Péter 2017. június. 30. 11:19

A Magyar Művészeti Akadémia érdekelt a Toldi-rajzfilmsorozatban

Hamvay Péter
Szerzőnk Hamvay Péter

Mikulás Ferenc az egymilliárd forintért készülő Toldi-rajzfilmsorozat producere, Jankovics Marcell – aki korábban illusztrálta Arany János művét – ötleteivel segíti a munkát.

"Az Arany János Emlékbizottság május 17-i ülésén arról határozott, hogy felkéri a kormányt, támogasson egy nagyszabású Toldi-rajzfilmet – de minden részletről, például, hogy ki lesz a film alkotója, hogyan választják ki, csak a következő, július 10-i ülésen dönt a testület" – mondta el lapunknak az emlékbizottság titkára, Prőhle Gergely, a Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgatója. A testület tagja egyebek mellett Fekete György, a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) elnöke.

Annyit más forrásból megtudtunk, hogy a film producere Mikulás Ferenc személyében már megvan. Mikulás a Kecskemétfilm Kft. animációs stúdió ügyvezető igazgatója, a Kecskeméti Animációs Filmfesztivál (KAFF) igazgatója. Mikulás meglehetősen szűkszavú volt, csak annyit mondott el, hogy valóban benyújtott az emlékbizottsághoz egy pályázatot, de semmifele hivatalos értesítést nem kapott ennek eredményéről. Egyelőre koncepcióterv született, és figuravázlatok, amelyek elkészítéséhez régi munkatársát, Jankovics Marcellt is felkérte.

Jankovics Marcell
Börcsök Zsófia

Jankovics Marcell rendező, a Magyar Művészeti Akadémia alelnöke lapunknak elmondta, Mikulás felkérte őt a film rendezésére, de életkora és egyéb elfoglaltságai miatt nem vállalta el a teljes munkát, viszont hangsúlyozta: "Nem akarok kimaradni belőle!". Így tanácsadóként, ötletadóként részt vesz a munkában. A művész, aki jeles Toldi-illusztrátor is, azt is elárulta, hogy a 12 részes televíziós sorozat valószínűleg 26 perces epizódokból áll majd, azaz egy-egy éneket egy-egy rész dolgoz fel. Arról még vita van, hogy elhangzik-e a Toldi teljes szövege. Van olyan elképzelés, hogy a régi, Básti Lajos-féle hanganyagot használnák, de a Magyar Művészeti Akadémián belül Rátóti Zoltán egy újabb felvétel mellett érvel.

Egy nappal korábban még e-mailben írta azt nekünk az Arany János Emlékbizottság, hogy nem közölhetnek információkat a rajzfilmsorozattal kapcsolatban.

hvg360 Lőrincz Tamás 2025. január. 06. 06:30

A választás időpontjánál is fontosabb, telik-e osztogatásra a Fidesznek, miközben a kilátásoknál csak a közhangulat rosszabb

A Tiszának az előrehozott választás témájának napirenden tartása – ezzel együtt leginkább annak elkerülése – mellett a pártépítés lesz a legfőbb feladata 2025-ben, a Fidesznek pedig a gazdaság felpörgetése és saját táborának megtartása. Mi vár a magyar politikára és a választókra a most kezdődő évben?