Kult hvg.hu 2017. június. 08. 14:51

Óriási szenzációnak tűnik a Karthago bejelentése, pedig nem az

A zenekar azt állítja, 36 év után először beszél arról, hogy valójában mi ihlette Requiem című emblematikus dalát, azaz, hogyan halt meg az a bizonyos fiú, aki elindult a fények útján. Pedig néhány éve már elmondták, hogy valójában mit történt 1981-ben.

Hatala Csenge most megjelent Requiem című Karthago-könyvének az az egyik állítása, hogy „most végre megtudhatjuk” mi ihlette a Karthago Requiem című emblematikus balladáját, azaz, hogy a könyvben a zenekar először beszél a dal történetéről. Egész pontosan, hogy az eddigi történet, miszerint a fiút a székesfehérvári koncerten agyontaposta a tömeg, nem igaz. Erről beszélt a zenekar az RTL Klubnak adott interjúban is.

2009-ben azonban a Karthago énekese a Helyi Thémának már beszélt a valódi történetről. Arról, hogy a Dezső nevű fiú valójában azért halt meg, mert a koncert előtt vagy alatt nagy mennyiségű gyógyszerre ivott tömény alkoholt. Ám mivel a létező szocializmusban drog- vagy gyógyszertúladagolás nem létezett, a rendszer kreált történetet terjesztett a halálesetről, ahogyan egyébként hosszú ideig a zenekar sem beszélt a nyilvánosság előtt a valódi okról. 

 

Címkék
hvg360 Lőrincz Tamás 2025. január. 06. 06:30

A választás időpontjánál is fontosabb, telik-e osztogatásra a Fidesznek, miközben a kilátásoknál csak a közhangulat rosszabb

A Tiszának az előrehozott választás témájának napirenden tartása – ezzel együtt leginkább annak elkerülése – mellett a pártépítés lesz a legfőbb feladata 2025-ben, a Fidesznek pedig a gazdaság felpörgetése és saját táborának megtartása. Mi vár a magyar politikára és a választókra a most kezdődő évben?