Eszenyi Enikő adta át A Pál utcai fiúk alkotóinak és szereplőinek az előadás hanganyagából készült, a Tom-Tom Records gondozásában megjelent kiadvány aranylemezét kedd este.
A Molnár Ferenc világhírű regényéből adaptált zenés játék bemutatóját alig negyed éve tartották a Vígszínházban, ezalatt az idő alatt több mint 55 ezren látták Marton László magával ragadó rendezésének eddigi 52 előadását.
„Nagyon büszke vagyok a társulatra, és hálás vagyok a Vígszínház közönségének, hogy ilyen nagy szeretettel fogadták A Pál utcai fiúkat” – mondta Eszenyi Enikő az aranylemez átadása kapcsán. „Házi szerzőnk, Molnár Ferenc csodálatos regénye világhódító útja után hazatalált a Vígszínházba. Én hiszem, hogy Molnár Ferenc is elégedetten és boldogan nézné végig Marton László korszakos rendezését, örömmel hallgatná Dés és Geszti nagyszerű dalait.”
Az előadás hanganyagából a Tom-Tom Records gondozásában készült kiadványon a Vígszínház fiatal tehetségei éneklik a Molnár Ferenc legendás figuráinak írt dalokat. Bokaként Wunderlich Józseftől hallhatjuk, hogy „éljen a Grund!”, Nemecsekként Vecsei H. Miklós a nagy füvészkerti fürdése után becsületről és bátorságról énekel, Áts Feriként pedig Józan László veszi fel a vörös inget.
A Mi Vagyunk A Grund című dal népszerűsége A Pál utcai fiúk bemutatása óta töretlen, tavaszi meglepetésként elkészült hozzá a videóklip is, melynek országos klippremierjét péntek este 19 órakor tartják az rtl.hu-n.
El lehet rappelni A Pál utcai fiúkat?
A dzsungel könyve két évtizedes sikere után ismét zenés játékot hoz Dés László és Geszti Péter a Vígszínház színpadára.