Kult MTI 2017. március. 11. 15:42

Visszavonul Violeta szerepétől Anna Netrebko

A világhírű orosz operaénekes a Corriere della Sera című lapban szombaton megjelent interjújában elmondta, még egyszer, Párizsban fogja énekelni a Traviata hősnőjét, de többet nem.

Netrebko abból az alkalomból nyilatkozott az olasz újságnak, hogy a Scalában lépett fel Violetaként. A 46 éves szopránt 14 percig tartó tapssal ünnepelte a közönség. Mint mondta, az ő ötlete volt, hogy megmérettesse magát a Traviatával a milánói dalszínházban. Ő kérte Alexander Pereira intendánst, akinek irányítása alatt a 2005-ös Salzburgi Ünnepi Játékokon debütált Violetaként, hogy hadd énekelje el a szerepet a Scalában, mielőtt elköszön tőle.

Az operacsillag annak ellenére válik meg a karaktertől, hogy úgy érzi, ma sokkal többet bele tud adni, mint több mint tíz évvel ezelőtt. Érettebb lett a hangja, szívét pedig eltölti a férje iránt érzett szerelem - fogalmazott.

Mint mondta, "tripla salto mortale" a Scalában fellépni Violetaként. A Liliana Cavani rendezésében készült darabban klasszikus jelmezt viseltek. "Szeretem a salzburgi kortárs Traviatát, de még jobban a hagyományos változatokat, mint amilyen a Scaláé is. A kosztümök gyönyörűek, és én szeretem a szép ruhákat" - jegyezte meg, hozzátéve, hogy bécsi és New York-i lakása is tele van velük, mégsem tud lemondani a vásárolgatásról, mindenekelőtt a cipőkért rajong.

hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.