Kult MTI 2017. február. 13. 10:26

Botrány a spanyol eurovíziós dalválogatón

Bekiabálásokkal tiltakozott a zsűri döntése ellen és kifütyülte a tévéstúdió közönsége azt a 20 éves énekest, aki Spanyolországot képviselheti a májusi Eurovíziós Dalfesztiválon Kijevben.

A spanyol közszolgálati televízió hétvégi élő műsorában öt finalista közül választották ki a győztest, azonban az első helyen szavazategyenlőség alakult ki két énekes között. A zsűri Manel Navarrónak kedvezett annak ellenére, hogy a közönség kedvence a másik előadó, Mirela volt.

Az idén életbe lépett új szabályok szerint döntetlen szavazat esetén a zsűri választ a két énekes közül, míg korábban ebben a helyzetben a közönség szava számított. A nyertes kihirdetése után a második helyen végző Mirela rajongói zúgolódni kezdtek, hangosan tiltakoztak, fütyültek és bundát kiabáltak. A győztes erre bemutatott a közönségnek.

Az adás után az egyik rajongó zaklatta Xavi Martínezt, a zsűri egyik tagját, azzal vádolva, hogy személyes döntést hozott, mert barátja a nyertes énekesnek. Az indulatok tovább forrtak a műsor után is a különböző internetes fórumokon, ahol a döntést néhányan úgy értékelték, mint a lemezipar győzelmét a közönség felett.

hvg360 Lenthár Balázs 2025. január. 09. 19:30

Századfordulós bűnügyek – Az országbíró titokzatos halála

Az alig tíz éve egyesült Budapest első szenzációs bűnügye volt Mailáth György országbíró meggyilkolása, hiszen a korabeli magyar állam legfőbb közjogi méltóságainak egyike vált bűncselekmény áldozatává. A minden információmorzsára éhes közérdeklődés komolyan hátráltatta a nyomozói munkát, amit a sajtó is csak nehezített, ugyanis a legvadabb feltételezéseket is tényként tálalta. Századforulós bűntényekről szóló sorozatunk első része.