Kult hvg.hu 2016. december. 26. 00:10

Meghalt George Michael

Ötvenhárom évesen elhunyt George Michael - közölte a BBC az énekes sajtósa által kiadott közleményre hivatkozva.

Elhunyt George Michael énekes-dalszerző, a Wham együttes egykori tagja. Az énekes ötvenhárom évesen, otthonában, békésen hunyt el - szerepel a közleményben, amelyet a BBC idéz.

George Michael a Royal Opera House épületében tartott sajtótájékoztatón 2011. május 11-én.
AFP / Leon Neal

A mentők vasárnap délután 13 óra 42 perckor szálltak ki az énekes Oxfordshire-i, Goringban lévő házához. A rendőrség szerint gyanús körülmény nem merült fel a halálesettel kapcsolatban.

A Georgios Kyriacos Panayiotou néven, Londonban született énekes karrierje során 100 millió albumot adott el, két Grammy-díjat kapott. A Wham nevű zenekart a 80-as években alapították iskolai barátjával, Andrew Ridgeley-vel, és a korszak sztárzenekarává váltak. Georga Michael ezt követően kezdett szólókarrierbe, amely még mesésebben sikerült.

December elején még arról szólt egy bejelentés, hogy George Michael új albumon dolgozik a Naughty Boy művésznevű dalszerző-producerrel.

A család azt kérte a közleményben, hogy ebben a nehéz és felkavaró időszakban tartsák tiszteletben a magánéletüket, és egyelőre további közlendőjük nincs.

George Michael amszterdami köncertjén 2011. május 11-én.
AFP / Evert Elzinga

Arról nem szól a közlemény, hogy mi okozta az énekes halálát. Korábban, 2011-ben több koncertjét is elhalasztották, mivel tüdőgyulladással Bécsben kórházba került. Utána azt nyilatkozta, hogy az sem volt biztos, hogy túléli a betegséget, az orvosoknak gégemetszést kellett alkalmazniuk, hogy szabaddá tegyék a légutakat. 

Pályatársa, Elton John az Instagramon fejezte ki, hogy letaglózta a hír, hogy elveszítette barátját, a legkedvesebb, legnagylelkűbb művészt.

George Michael hét dallal is (pl. Careless Whisper, Faith) felkerült a brit toplista élére, de volt olyan szakasza életének, amikor más ügyek miatt került be a sajtóba. 2006-2008-ban droghasználat miatt indítottak ellene eljárásokat, 2010-ben pedig azért ítélték két hónap börtönre, mert kocsijával belehajtott egy boltba. 

Címkék
hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 09. 12:00

Trump szóban már Putyin szintjén van, de mégis mit akar Grönlandtól, Kanadától és a Panama-csatornától?

A megválasztott amerikai elnök nem zárja ki, hogy katonai eszközökkel szerezzen meg a három kiszemelt területből kettőt, az USA északi szomszédját pedig gazdasági nyomásgyakorlással kényszerítené az 51. állammá. Donald Trump a harcias megnyilvánulásai alapján annyira veszi komolyan a határvonalakat, mint az Ukrajnát “nácítlanító” Oroszország, bár arra szerencsére kevés az esély, hogy az amerikai hadsereg bármely országot lerohanja. Összeszedtük, miért került a három kiemelt célpont Trump fókuszába.