Kor- és cenzúratörténeti kuriózummá patinásodott az 1956-ban forgatott, A csodacsatár című film. A zenés szatíra példátlan kulisszatitkaiból jó néhány máig ismeretlen maradt.
A „förgeteges új magyar szatíra”, A csodacsatár című film 1956. november 8-ai premierjének is lőttek. Azt csak 1957 szeptemberében mutatták be. Azt azonban nem kötötték a nagyérdemű orrára, hogy ez a csodacsatár már nem az a csodacsatár.
A „disszidens” s ezért lehazaárulózott Puskás Ferencet a filmből kivágták, s helyette az aranycsapat megbízható oszlopa, Hidegkuti Nándor játszotta el a címszerepet, akinek karizmája – visszafogottan fogalmazva is – messze elmaradt Puskásétól. Ez meg is látszik a válogatott „hátravont középcsatárával” újraforgatott, teljességgel művinek ható jelenetekben.
Ám korántsem csak ezekben zökken kisebbet-nagyobbat a második variáns. Az eredetiben például Duca tengernagy a rádióban azt hallja a sportszpíkertől, hogy „Puskánál a labda... Puska uralja az egész mezőnyt... Puska lő, gól... egyszerűen nincs Puska ellen védekezés”, lelkesen fordul adjutánsához: „Hallja? Puska! Ez a mi emberünk!”
Az új változatban „Puska” helyett mindenütt a Hidegkuti név hangzik el, Duca is azt mondja: „Hallja? Hidegkuti! Ez a mi emberünk!” A kicsit is figyelmes néző azonban a kiválóan artikuláló színész, Ungvári László szájáról azt olvashatta le, hogy „Puska”. Merthogy ezt a szófoszlányt, valószínűleg spórolás miatt, nem újraforgatással, hanem „csak” utószinkronnal módosították.
A film körüli egyéb érdekességekről, és abban további pártideológiai cenzúrákról a HVG e heti számában olvashat.