Ajándékozz éves hvg360 előfizetést!
A 90 éves író-rendező egy milánói kórházban hunyt el, ahol tüdőproblémákkal kezelték. A társadalmi visszásságokat erős eszközökkel feszegető színháza miatt minden oldalról támadott és több országban nemkívánatos szerző 1997-ben kapta meg a Nobel-díjat az irodalmi és politikai körök nem kis meglepetésére és felháborodására.
90 éves korában meghalt Dario Fo Nobel-díjas olasz drámaíró, rendező, színész - jelentette be csütörtökön az olasz kormány.
A Corriere della Sera olasz lap szerint a művész egy milánói kórházban hunyt el, ahová tizenkét nappal ezelőtt került tüdőproblémákkal.
Kalandos élete
Fo a Lago Maggiore melletti Sangiano településen született 1926. március 24-én. Kiskorában sokat költöztek, mert apja vasúti állomásfőnök volt, aki szabadidejét amatőr színjátszással töltötte. Fo erről azt mondta: "kulturális értelemben mindig is a proletariátushoz tartoztam, üvegfúvók, halászok és csempészek gyerekei között éltem, ahol a mesék a hatóságok és a középosztály képmutatásáról, a tanárok, ügyvédek és politikusok kétarcúságáról szóltak".
A második világháborúban részt vett az ellenállási mozgalomban, apjának segített sebesült szövetséges katonákat Svájcba csempészni. A háború után Milánóban folytatott szépművészeti és építészeti tanulmányokat. Érdeklődése egyre inkább a színház és az irodalom felé fordult, 1950-ben csatlakozott a neves színházi szakember, Franco Parenti társulatához.
Ebben az időben találkozott a színházi családból származó Franca Rame színésznővel, akivel 1954-ben összeházasodtak. Első közönségsikere erre az időszakra esett: az olasz televízió leszerződtette egy rövid példázatokból álló tévésorozat elkészítésére, amely szatirikus-ironikus formában mutatott be bibliai történeteket, történelmi eseményeket. A közönség körében sikert aratott a sorozat, ám a tévé vezetése hatalmi nyomásra nem tartott igényt a folytatásra.
A Fo-féle színház
1959-ben Milánóban feleségével, aki hozzá hasonlóan a kommunista párt tagja volt, megalapították a Compagnia Dario Fo-Franca Rame társulatot. Saját kis színházukban született meg az igazi Fo-féle színház: vígjátékaikban, egyfelvonásos tréfáikban a commedia dell'arte hagyományait vegyítették az abszurd színház elemeivel, vaskos, vérbő népi humorral előadott jeleneteikben vérfagyasztó és groteszk, szatirikus és burleszk elemek is helyet kaptak, maró gúnnyal pellengéreztek ki minden visszásságot, mindig illetlenek és mindig kényelmetlenek maradtak a mindenkori hatalom számára.
Az arkangyalok nem játszanak flippert című darabja 1960-ban óriási sikert aratott, más művei ugyanakkor kiváltották az egyház, a jobboldali körök, a rendőrség rosszallását, nemegyszer haragját. Fo még halálos fenyegetéseket is kapott, a támadások ellenére mégis hevesen ostorozta ellenfeleit.
A La Signora é da buttare (A hölgy eldobni való) című darabjában a vietnami háború ellen foglalt állást, emiatt az amerikaiak többször is elutasították vízumkérelmét, 1968 után a keleti tömb országaiban is évtizedekig nemkívánatos szerző volt.
A hatvanas évek végén az Olasz Kommunista Párttal való kapcsolata is megromlott, miután bírálni merte a párt politikáját. Fo és felesége több színtársulatot is alapított, amelyekkel gyárakban, parkokban, egyéb közösségi helyeken adták elő darabjait, köztük a világsikert aratott Mistero buffót (Buffó misztérium), amely egy középkori misztériumjáték keretein belül az éppen időszerű kérdéseket elemzi szatirikus stílusban.
Egyik legismertebb darabja az 1970-es Egy anarchista véletlen halála, amelyet az olaszországi pokolgépes merényletek idején íródott, és egy kihallgatás közben a rendőrség ablakából kizuhant vasutas igaz történetén alapul.
Nobel-díj jótékony célra
A nyolcvanas évek elejétől enyhült az íróval szembeni külföldi ellenérzés, több nemzetközi díjat is kapott. 1997 októberében - az irodalmi és politikai körök nem kis meglepetésére és felháborodására - neki ítélték oda az irodalmi Nobel-díjat, amelynek összegéből Fo és felesége a mozgássérült és hátrányos helyzetű gyermekek támogatására hozott létre alapítványt. Az indoklás kiemelte: Fo "a középkori commedia dell'arte hagyományait követve ostorozza a hatalmat és visszaadja a megalázottak méltóságát".
Az írót a Nobel-díj sem "szelídítette meg", az Abnormális kétfejű című darabjában Silvio Berlusconiról rajzolt kegyetlen karikatúrát. Élete utolsó pillanatáig tevékeny maradt, szatíráiban a bankokat és a nagyvállalatokat ostorozta. Neve a magyar nézők előtt sem ismeretlen, több darabját (Nyitott házasság, A csöcsös ördög, Nem fizetünk, Csak asszonyok) hazai színpadokon is bemutatták.
