Kult hvg.hu 2016. augusztus. 29. 10:32

Kis híján borzalmas címet kapott a Vissza a jövőbe

Előkerült egy levél, amelyben az Universal elnöke kétségbeesetten érvel egy másik filmcím mellett. Ma már kijelenthető, mindenki jól járt azzal, hogy nem az ő szava döntött.

Sid Scheinberg az újra előkerült levélben a producer Steven Spielbergnek, illetve a film forgatókönyvét jegyző Robert Zemeckisnek és Bob Gale-nek címzett levélben fejti ki, hogy mennyire lenyűgözte a készülő film forgatókönyve, de szerinte a Vissza a jövőbe nem elég jó cím a produkciónak. Scheinberg szerint ugyanis emiatt a nézők csak egy műfaji, időutazós filmnek gondolják majd a produkciót. De Scheinberg proaktív vezető, és egy másik címet javasol. Kapaszkodjanak meg: Space Man From Pluto, azaz Űrlény a Plútóról. De itt nem áll meg az Universal igazgatója, ugyanis hogy a cím stimmeljen, néhány párbeszéd megváltoztatását is javasolja. Szerencsére Scheinberg érveit végül nem vették figyelembe.

Michael J. Fox és a Coldplay közösen adta elő a Vissza a jövőbe dalait

Chris Martin eleget tett fia kérésének, és az egyik Coldplay-koncerten előadott két dalt a kultfilmből, de azért ehhez segítségül hívta a feladatra legalkalmasabb embert.

Kultúra – frissen, első kézből. Kövesse a HVG Kult Facebook-oldalát!

Kult Balla István, Németh Róbert 2025. január. 11. 20:00

„Amúgy a nők is káromkodnak” – interjú cserihannával és Lenkkével

Egyre több női előadó tör be a magyar popzenébe, érezhető egyfajta „girl power” a területen. Nemrég jött ki például cserihannának (polgári nevén Cseri Hannának) Hirtelen mélyül, Lenkke_-nek (Fehér Lili) pedig Törik a beton címmel új albuma, ennek apropóján nemcsak a dalokról és a csajos zenékről, hanem a Z generációról, a káromkodásról és a kommentekről is beszélgettünk.