Kult hvg.hu 2016. augusztus. 05. 15:20

Ma 50 éve jelent meg a poptörténet egyik legfontosabb lemeze

Angliában 1966 augusztus 5-én jelent meg a Beatles Revolver című lemeze.

Az album gyakorlatilag az összes fontos „minden idők lemezei” listáján az élen vagy az élbolyban szerepel mind a mai napig. A HMV, a Channel 4, a The Guardian és a Classic FM közösen  szervezett 1997-es Music of the Millennium elnevezésű felmérésben harmadik, 1998-ban a Q magazin olvasói a második, 2003-ban a VH1 csatorna nézői az első helyre szavazták. A Revolver a Virgin Minden idők legjobb 1000 albuma szavazásán is nyert. Az NME 2013-as listáján - a The Smiths The Queen is Dead című albuma után - a második.

Egy Pop Matters kritika úgy jellemezte, hogy „a popzene története legnagyszerűbb zenekarának tagjai egyszerre jutottak művészi teljesítményük csúcsára”, míg az Ink Blot magazin szerint ez „a nyugati könnyűzene tetőpontja”.

Tény, hogy itt még együtt van a zenekar, még nem kezdődtek meg az ellenségesekedések, a lemez közös kreatív alkotás volt, amely megerősítette a szakítást a "gombafej-zenével" és a legmagasabb művészi fokra emelte  a Beatlest.  

A Revolveren 14 dal szerepel, köztük olyan slágerek, mint a Taxman, az Eleanor Rigby, a Yellow Submarine, a For No One.