Ajándékozz éves hvg360 előfizetést!
1936 nyarán két európai város is nagyszabású sportesemény megrendezésére készült: míg Berlin a XI. nyári olimpiai játékokat készítette elő, addig Barcelona az Olimpíada Populart, a Népek Olimpiáját, amely alternatívát kívánt nyújtani a náci rezsim által szervezett játékokkal szemben. Ez nem sikerült, Berlinben viszont zavartalanul dübörgött a propagandarendezvény.
A Blinken OSA Archívum Olimpia és politika – Berlin/Barcelona 1936 című kiállítása a Centrális Galériában híradórészletek, filmek és fotók segítségével azt mutatja meg, hogyan váltak ezek a nemzetközi sportesemények az ideológiai harc terepévé.
Az 1936-os berlini olimpiát jól jellemzi Heinrich Mann mondata, amely az Olimpiai Eszme Megóvásáért rendezett konferencián hangzott el 1936 júniusában:
„...a Berlinbe érkező sportolók csupán gladiátorok, rabok és udvari bohócok lesznek egy olyan diktátor színe előtt, aki már így is a világ urának hiszi magát.”
Érdekes adalék, hogy amikor 1931-ben, még a weimari köztársaság idején megkapja Németország a szervezés jogát, a náci sajtó zsidó-bolsevik nemzetközi összeesküvésnek tartja a játékokat, de amikor Hitlerék hatalomra kerülnek, már jó érzékkel meglátták az abban rejlő propagandalehetőségét.
A bojkott elbukott
1935-ben a nürnbergi zsidótörvények bevezetésének nyomán felerősödik a tervezett berlini olimpiával szembeni tiltakozás: az amerikaiak vezetésével nagy nemzetközi bojkott készül. Végül a német sportdiplomácia sikeres tevékenységének köszönhetően a bojkott elmarad, Mexikón és Spanyolországon kívül csak a Szovjetunió dönt a távolmaradás mellett (a szovjetek 1952-ig egyébként sem vettek részt olimpián). Egyénileg persze számos sportoló – és nemcsak a zsidó származásúak – bojkottálta a versenyeket.
Ókori előkép
„A berlini játékok főrendezője, Carl Diem már az első világháború miatt elmaradt, 1916-ra tervezett berlini olimpia előkészületeiben is részt vett, és a weimari köztársaság alatt is sokat foglalkoztatott szervező volt komoly sporttörténeti munkássággal. Nem a náci ideológia népszerűsítése volt a célja: egy nagyszabású olimpiát akart rendezni, ami sikerült is neki.
Az ókori olimpiákat tekintette előképének, az 1936-ban először megrendezett olimpiai fáklyafutás ötlete is tőle származik. A Krupp cég által gyártott 4000 fáklya egyikét ki is állítottuk az egyik tárlóban" – mondja Székely Katalin, az OSA-kiállítás egyik kurátora.
Az olimpiát eleve összművészeti produkciónak szánták, különös hangsúllyal a monumentális nyitó- és záróünnepségre. Mindent hihetetlen precizitással és teatralitással rendeztek meg, olyan sajtóeseményhez méltóan, amelyhez hasonlót nem látott azelőtt a világ: először innen tudósított például élőben a televízió.
Előrelátó „óvintézkedésekkel” gondoskodtak arról, hogy az általuk mutatni kívánt rózsaszín képet ne zavarja meg sehol a felsejlő valóság. Az előkészületek során leszedették az antiszemita feliratokat a szállodákból, éttermekből, és a sajtót is utasították, hogy az olimpia idején ne számoljanak be a külföldieket, zsidókat ért támadásokról. A játékok alatt bevonták a népszerű, hírhedten antiszemita hetilapot, a Der Stürmert, és szigorú ellenőrzés alatt tartották a kimenő információkat.
„Elég az olimpiai himnusz szövegét megnézni”
„A korabeli magyar sajtóban egyfajta kettősség érzékelhető: egyrészt nagyon dicsérik az olimpiát a professzionális szervezésért, de a Nemzeti Sportból – akárcsak a külföldi: francia, angol újságokból – is világosan kiolvasható, hogy ez valójában egy propagandaesemény. Kiállítottunk egy karikatúrát a Nemzeti Sportból, amely egyértelműen jelzi, hogy minden a nemzeti önreprezentációról szól, és a németek az egész olimpiát retorikájában is háborús hangvételűre hangszerelték: elég a – Richard Strauss zeneszerző és Robert Lubahn szövegíró által jegyzett – aktuális olimpiai himnusz szövegét megnézni, hogy meggyőződjön erről az ember.”
A másik játék, a "tömegeké", elbukott
A 20-30-as években a hivatalos olimpiákon túl Európa különböző városaiban is szerveztek kisebb jelentőségű, de azért nemzetközinek számító munkássportversenyeket. Az első ilyet 1925-ben Frankfurt am Mainban, a másodikat 1931-ben Bécsben, a harmadikat – ami az utolsó is lett – pedig Antwerpenben rendezte meg a luzerni székhelyű Szocialista Munkások Nemzetközi Sportszervezete.
A munkásolimpiákon a tömeges részvételen és a nemzetközi szolidaritáson volt a hangsúly. Az elitista, kirekesztő, csúcsteljesítményeket kergető versenysporttal szemben ezeken a rendezvényeken az "egészséges" szórakozás volt a fontos, a munkásolimpiát örömteli szabadtéri ünnepségként képzelték el kitalálói, ahol nem a verseny számít, hanem az, hogy minél több ember megérezhesse a sport örömét.
„A bécsi versenyen 23 országból 80 000-nél is több munkás sportoló vett részt, a megnyitóünnepséget és a felvonulást pedig 250 000 vendég kísérte végig. Összehasonlításképpen mondom, hogy a berlini olimpián 3300 sportoló vett részt” – meséli Székely Katalin.
„A munkásosztály ne igyon!”
A munkásmozgalmi jelszavak és jelképek nemcsak a transzparenseken jelentek meg, hanem a nagy tornabemutatók alakzataiban is. A szlogenek különböző kiadványokban is visszaköszöntek, de voltak kifejezetten propagandisztikus szöveges előadások is.
„A szabadidő értelmes és célszerű eltöltését akarták megmutatni. Nagyon fontos üzenete volt ezeknek a rendezvényeknek – ami több, itt a kiállításon bemutatott plakáton is szerepel –, hogy a munkásosztály ne igyon.”
A munkásolimpiák kifejezetten nagy hangsúlyt fektettek arra, hogy minél több női résztvevő legyen. A hivatalos olimpiákon is szerepeltek ugyan nők, de nagyon kevesen: a berlinin például a sportolók mintegy 10 százaléka. A munkásversenyeken nem volt se faji, se életkori diszkrimináció, gyerekek is részt vehettek például.
Érdekesség, hogy a tárlaton megtekinthető Wilhelm Prager legendás dokumentumfilmje Az új nagyhatalom, amely az 1925-ös első nagy nemzetközi munkásolimpiának állít emléket, és amelyben Leni Riefenstahl asszisztensként dolgozott. Riefenstahl 11 évvel később a berlini játékokon készült Olimpia című filmjében már emlékezetesen örökítette meg a náci monumentalizmust és testkultuszt.
Spanyolország, mint láttuk, 1936-ban a berlini olimpia bojkottálása mellett döntött, ehelyett inkább egy kisebb munkásolimpia rendezését tervezte, és – úgy tűnt – nem is sikertelenül. A regisztrált versenyzők között az igazi "amatőrök" mellett magasan képzett sportolók is voltak. Olyan versenyszámokat is rendeztek – ilyen volt például a futás –, ahol gyakorlatilag bárki indulhatott, életkori megkötés nélkül.
A Népek Olimpiájának tervezett megnyitóünnepsége előtt egy nappal azonban Franco tábornok és csapatai katonai puccsot hajtottak végre az országban, így az végül meghiúsult. Néhány sportoló viszont Spanyolországban maradt, hogy a köztársaságiak oldalán harcoljon a spanyol polgárháborúban.
Clarion Klub
Végül egy, az olimpiák szempontjából talán lényegtelen epizód: a glasgowi Clarion Kerékpár Klub öt versenyzője 1936-ban Barcelonába ment, hogy részt vegyen a Népek Olimpiáján. Két évvel később az eredeti csapat egyik tagja és egy másik klubtársa újra elindult, ezúttal azért, hogy pénzt gyűjtsön a spanyol polgárháború áldozatainak. Több országon átkerekezve, számos települést érintve sikerült összegyűjteniük 300 fontot, ami akkoriban igen jelentős összegnek számított. A kerékpárklub több tagja harcolt is a polgárháborúban a köztársaságiak oldalán, közülük ketten életüket vesztették.
70 évvel később a még ma is létező Clarion Klub kerékpárosai az elesett klubtagok emlékére újra végigkerekeztek az adománygyűjtők útvonalán. A történet persze önmagában is megható, de a kelet-európai embert mégsem ez ragadja meg leginkább, hanem a történelmi emlékezetnek és a történeti folytonosságnak az a gyönyörű példája, amely errefelé annyira hiányzik.
Centrális Galéria, Blinken OSA Archívum
1051 Budapest, Arany János u. 32.
A kiállítás 2016. szeptember 10-ig, hétfő kivételével minden nap délelőtt 10-től este 6-ig látogatható.
