Kult hvg.hu 2016. május. 03. 09:16

Írószervezetek: A kortárs irodalmat lehetetleníti el a kormány

A reprezentatív irodalmi szervezetek közleményben tiltakoznak a szakterületet érintő radikális forráskivonás ellen, mely különösen érzékenyen érinti az irodalmi folyóiratokat és szerzőiket.

A Nemzeti Kulturális Alap Bizottsága a 2016. évben mindössze 350 millió forintot szánt folyóiratok támogatására, mely még a kiemelt lapok megjelentetésére sem elegendő. Az idei indítókeret jelentősen kevesebb, mint a Folyóirat-kiadás Kollégiuma rendelkezésére álló 2015. évi 655 millió vagy a 2014. évi 633 millió forint – írja az aláíró hat írószervezet.

A magyar irodalmi kultúra és nyilvánosság legalább két évszázadra visszamenőleg hagyományosan folyóirat-centrikus. Szerintük a forráskivonás alapjaiban érinti a kortárs irodalom közvetítését, jelenét és jövőjét, ugyanis olvasók nélkül nem létezhet kortárs irodalom.

Fazekas István

„Teljes országrészek kophatnak ki a kortárs kultúrából a kedvezőtlen viszonyok miatt. A határon túli magyar nyelvterületeken pedig nemzeti identitásunk megőrzésének évszázados munkája kerül veszélybe, hiszen a folyóiratműhelyek a szépirodalmi és tudományos közlemények publikálása mellett identitáserősítő és olvasásnevelő erővel is bírnak.”

Pedig, mint leszögezik, irodalmi életünk, ezen belül folyóirat-kultúránk fenntartása alapvető nemzetstratégiai érdek, nem leépítésére, hanem nagyarányú fejlesztésére volna szükség.

A közleményt az Erdélyi Magyar Írók Ligája, a Fiatal Írók Szövetsége, a József Attila Kör, a Magyar Írószövetség, a Szépírók Társasága és a Szlovákiai Magyar Írók Társasága jegyzi.

A Színháznak is vége
A szintén megszűnőben lévő Színház c. folyóirat főszerkesztőjével itt olvashat interjút.
hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 06. 09:30

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát

A magyar állami energiacég kivásárolja a német E.On-t Románia második legnagyobb gázcégéből. A helyi félelmek szerint, ha az üzlet lezárul, az MVM orosz gázzal fogja ellátni az ország háztartásainak csaknem felét, és ezzel nagyban erősödik Moszkva befolyása Bukarestben. A tranzakció 2025 első felében zárulhat, de még elkaszálhatják. Ennek az esélyét erősítheti az a sürgősségi rendelet, mellyel a román kormány megakadályozhatja a stratégiai fontosságú vállalatok “ellenséges” átvételét.