Több műtéten is átesett az utóbbi években a színész, aki a személyi edzője szerint kifejezetten jó volt a fizikai állapotban volt. A sztrókon átesett Kulka János továbbra is kórházban van, állapota javul. Közben rangos díjat nyert egy alakítása.
Rendszeresen járt egy II. kerületi edzőterembe Kulka János. A Bors munkatársa beszélt is a személyi edzőjével, aki két éve „rendezi” a konditeremben a színészt. Kaszás Attila elmondása szerint Kulkának “tavaly sűrű éve volt, de idén szándékosan visszavett. Tökéletes volt a fizikai állapota, súlyzós edzést is végeztünk, és rendszeresen kardiózott. A cigiről fél éve szokott le, a táplálkozásra évek óta odafigyelt, elhízva sosem volt. A korához képest kiemelkedően jó állapotban volt, ezért is hiszek abban, hogy lesz ereje teljes mértékben felgyógyulni”.
Azt is elárulta, hogy néhány éve a térdét operálták a színésznek, hat héttel ezelőtt pedig egy hasi érműtét miatt feküdt kórházban.
Kulka János továbbra is kórházban van, állapotáról péntek délután adott ki a családja közleményt: “Jánoson kedden este egy életmentő műtétet hajtottak végre az Országos Klinikai Idegtudományi Intézet orvosai. Állapota jelenleg is súlyos, azonban az elmúlt napokban javulás tapasztalható” – írták a családtagok, hozzátéve azt, hogy a korábban napvilágott látott információkat, mi szerint a színész nem tud kommunikálni, alaptalanok.
Talán eljut hozzá a hír, hogy pénteken osztották ki a kaliforniai Tiburon filmfesztivál díjait, ahol tarolt a Félvilág című Szász Attila-alkotás. Megkapta a legjobb film, a legjobb rendezés, a legjobb operatőr és a legjobb forgatókönyv díját, a legjobb férfi főszereplő pedig Kulka János lett.