Kult hvg.hu 2016. február. 17. 11:25

Sötét komédiasorozatban folytatja az ex-James Bond Daniel Craig

Húszrészes tévésorozat készül az amerikai kultszerző, Jonathan Franzen új regényéből, a Purity-ből: most már biztos, hogy Daniel Craig a sötét komédiasorozat egyik főszereplőjeként folytatja színészi pályáját.

Ahogy korábban írtuk, kedden futótűzként terjedt el a hír, hogy Daniel Craig inkább felvágná az ereit, mintsem hogy újra James Bond bőrébe bújjon, és titokban már le is szerződött készülő sorozathoz. A színész azt is elmondta, hogy egyáltalán nem érdekli, ki lesz az utódja a szerepben: a James Bond projektek azért sem foglalkoztatják már, mert az utóbbi évtizedben nagyon igénybe vették a forgatások, és új feladatokra, más kihívásokra vágyik.

AFP / Columbia/EON/Danjaq/MGM / The Kobal Collection / Olley, Jonathan

Daniel Craig először a Casino Royale-ban tűnt fel a brit titkos ügynök szerepében, amit a A Quantum csendje, a Skyfall és a Spectre című filmek követtek. (Itt írtuk arról is, hogy ki lehet a 47 éves brit színész utódja a legendás figura szerepében.) A brit színész azt azonban hozzátette, azért sem vállalja a folytatást, mert úgy látja, kezd kiöregedni a szerepből, ezért ideje átadni másnak a stafétát egy fiatalabb kollégának, akinek egyébként sok sikert kíván.

Azóta egyre több részletre derült fény a brit sztár új munkájáról: többek közt az ő szereplésével fog készülni a húszrészes tévésorozat Jonathan Franzen Purity című regényéből, amelynek forgatókönyvét maga a szerző és a rendező, Todd Field írják. Jonathan Franzen részben onnan lehet ismerős a magyar olvasók számára, hogy ő volt a tavalyi Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál díszvendége.

A Purity tavaly ősszel jelent meg az Egyesült Államokban, és a tervek szerint Tisztaság címmel idén áprilisban jelenik meg itthon az Európa Könyvkiadó gondozásában. M. Nagy Miklós, a kiadó igazgatója év eleji blogbejegyzésében a következőt írta a kötetről:

"Jonathan Franzentől is megszoktuk, hogy nagyregényeiben, melyek az emberi kapcsolatok legapróbb finomságait is megragadják, politikai témákkal is foglalkozik: új könyvében, a Tisztaságban ilyen téma például az, hogy az internet korában hogyan veszíti el az ember a magánszféráját, s válik teljesen átláthatóvá a politikai és az üzleti hatalom számára."

Fülöp Máté

Az Európa Kiadó azt is elárulta, hogy a Tisztaság egy nagy ívű, kontinenseken és évtizedeken átnyúló többgenerációs történet. Idealizmus, végletes hűség, szülő-gyerek kapcsolat, szerelem és család, a nemek közti harc: efféle nagy témákat vizsgál benne a Diszkomfortzóna, a Szabadság és a Javítások szerzője.

Franzen tavaly a Könyvesblognak adott interjújában a Purity-ről elmondta: „… az én szereplőim csupán átlagos, neurotikus, középosztálybeli családok, nem rosszabbak bárki másnál. Ha kevésbé lennének neurotikusak, és simán boldogok lennének, akkor nem lenne nagyon mit írni róluk."

hvg360 Tiszai Balázs 2024. december. 02. 15:00

Orosz olajból készült termékek az EU-ban: napokon belül lejárhat a szankció alóli felmentés, piacot veszthet a Mol

Tilos az unión belül orosz olajból finomított áruval kereskedni, kivéve, ha a Mol szlovák leánycége vagy, és Csehországnak adsz el. Ennek a felmentésnek viszont december ötödikén vége, hacsak meg nem hosszabbítják. Mennek már a tárgyalások, de már a felállás sem világos: Szlovákia és a Mol nagyon akarja az újabb egyévnyi mentességet, Csehország viszont hallgat.