hvg.hu: Már 9 évesen kipróbálta magát „élesben” karmesterként. Nem mondhatjuk, hogy sokáig érlelgette ezt a lépést.

Jukka-Pekka Saraste: Igen, de nem csak vezényeltem akkor az ifjúsági zenekart, hanem a próbákat is én tartottam. Az érzés, hogy az akaratomat érvényre juttathattam a vezénylésen keresztül, nagyon értékes tapasztalat volt. Zongoristaként kezdtem, ami olyan volt, mint egy mini zenekar: rengeteget lehetett vele kísérletezni. Aztán jött a hegedű, aminek az volt az előnye, hogy együtt muzsikálhattam a zenekar többi hangszerével – ezután következett a teljes kiteljesedés a vezénylésben.

hvg.hu: Mi kell ahhoz, hogy valaki igazán jó zenész legyen?

J-P S: A legfontosabb, hogy legyen saját zenei akaratod. Elszántnak kell lenned, amit csinálsz, az legyen őszinte és valódi. Minden zeneműnek van egy titka, de nem utánozhatsz másokat – függetlennek kell lenned! Bátran és keményen kel dolgoznod, valódi célokért, a képességeidhez és a kapacitásodhoz mérten. Mindennek érdekelnie kell, ami az előadáshoz kapcsolódik, nem csak a zenének. Figyelned kell az inspirációkra és impulzusokra.

hvg.hu: Egy szimfonikus zenekar tagja nem feltétlenül érvényesítheti a saját zenei akaratát.

J-P S: Igen, az teljesen más dolog. Egy szimfonikus zenekarban nagyon gyors Forma-1-es autóként kell alkalmazkodnod mindenhez.

hvg.hu: Szeptemberben egy teljes Sibelius-programot vezényelt Koppenhágában, most pedig Budapestre is magával hoz egy Sibelius-szimfóniát. Különleges helyet foglalhat el a szívében a finnek kedvenc zeneszerzője.

J-P S: Ez így van, sőt, előtte Kölnben is Sibeliust vezényeltem. A 2. szimfóniája – amit a budapesti közönség is megismerhet – volt az első szimfóniája, amit dirigáltam. Akkor még nagyon fiatal voltam, mindössze 22 éves, és iszonyatos izgatottsággal fogtam hozzá. Azóta is rengetegszer volt vele dolgom, de most, újra elővéve még mindig nagyon frissnek találom. A 2. azért nagyon fontos Sibelius-szimfónia, mert a zeneszerzőnek már ennek megírásakor is kiforrott stílusa volt. Eltávolodott a későromantikus orosz hatásoktól, és nyitott a világ felé. Ebben a műben már sokkal kevesebb a szlávos beütés, mint a korábbiakban.

hvg.hu: Sibeliusról azt mondják, nem csak hallotta, látta is a zenét. Szinesztéziás volt, vagyis színeket kapcsolt a hangokhoz. A 2. (D-dúr) szimfónia például neki sárga volt. Ön is látja ezt a kapcsolódást?

J-P S: Én nem kapcsolok semmilyen színt a 2. szimfóniához, viszont egyértelműen úgy érzem, hogy a 6. szimfóniája kék: a víz hűvös frissességével kommunikál.

hvg.hu: Nemrég terjedt az interneten egy videó, amin ezer finn énekelt együtt Sibelius 150. születésnapját ünnepelve. Most is nemzeti hősként tisztelik?

J-P S: Olyan ő, mint Chopin a lengyeleknek. Finnország először Svédországhoz tartozott, aztán Oroszországhoz. A finn nemzeti identitás kialakulásához Sibelius nagyon sokat hozzátett. A Finlandia című műve például az egyik sarokköve a függetlenségi mozgalomnak. Sokan csak ezekről a korai műveiről ismerik, ami rendben is van, de én azon dolgozom, hogy Európa a későbbi alkotásait is megismerje. Fontos, hogy ne csak nemzeti hősként tekintsenek rá, hiszen univerzális zeneszerzőről van szó.

hvg.hu: A Fesztiválzenekarral közös koncertjén az ugyancsak finn, kortárs Magnus Lindberg Feria című műve és Dvořák hegedűversenye is elhangzik. Hasonlóan közel állnak önhöz ezek a darabok?

J-P S: Boldogan mesélek a Feriáról, mert ezt a művet nekem írták. Mindenki azt gondolja, hogy a kortárs zene szinte eladhatatlan, ezzel szemben ezt a darabot csak a születése évében 19-szer vezényeltem 6-7 különböző zenekar élén. Ez azt mutatja, hogy a zenekarok igenis érdeklődnek a kortárs darabok után, a Feria pedig minden idők egyik legsikeresebb zenekari műve Finnországban Sibelius darabjai után.

hvg.hu: Mitől ilyen erős ez a mű?

J-P S: Nagyon jól érthető a közönség számára. Zeneileg nehéz, de olyan energiája van, ami azonnal eljut a hallgatósághoz. Kommunikál az emberekkel, ebben áll az ereje.

hvg.hu: Hogy került a finn műsorba a Dvořák-hegedűverseny, amit egy magyar származású hegedűművész, Joachim József ihletett?

J-P S: Van egy nagyon kedves emlékem arról, ahogy Christian Tetzlaffal játsszuk ezt a darabot sok-sok évvel ezelőtt. Fantasztikusan játssza, valódi értelmet nyer tőle a mű. Ezen a három darabon keresztül több olyan részét is megmutathatom a muzsikának, ami számomra ismerős és kedves. Nagyon közel állnak hozzám ezek a művek. Legutóbb nagyon élveztem a közös munkát a Fesztiválzenekarral, ezért az év egyik leginspirálóbb munkája lesz ez a mostani.

hvg.hu: Tudná jellemezni a finn muzsikát egyetlen mondatban?

J-P S: Intenzitással és belső erővel kevert melankólia.

hvg.hu: A magyarok a közös nyelvi gyökerek miatt szeretnek a finn-magyar barátságra hivatkozni. Finnországban van ennek nyoma?

J-P S: Az édesapám finn nyelvet tanított, és sokat mesélt nekünk a két nyelv közötti hasonlóságról. Amikor először jártam Magyarországon, éreztem ezt a közelséget a nyelvek között, bár érteni nem értettem semmit. Nem tudok sokat a magyar emberek természetéről, de a finnek és a magyarok is más nyelvcsaládokkal körülvéve élnek, ami ad nekik egyfajta függetlenséget.

hvg.hu: Tervez valamit megnézni Budapesten a próbatermen és a Müpán kívül?

J-P S: Szeretek Budapesten sétálni, mert csodálatosak az épületek és a sétálóutcák. Most is ezt tervezem.

hvg.hu: Nem fárasztja ez a rengeteg utazás?

J-P S: Nagyon sokat utazom, az elmúlt hat hétben megállás nélkül úton voltam, de annyira szeretek muzsikálni, hogy ez egyáltalán nem fáraszt. Megismerni egy zenekart inspiráló. Kétirányú energiaáramlás van ilyenkor a karmester és az együttes között.

hvg.hu: És mindeközben az sem árt, ha az ember jó pszichológus, nem igaz?

J-P S(nevet): Igen, az is nagyon fontos.