Kult hvg.hu 2015. július. 31. 09:42

Megérkezett az első előzetes a Veszettekhez, a "Gárda-filmhez"

Nagyon dühös és kilátástalan fiatalok akarnak rendet teremteni egy vidéki kisvárosban - a Filmalap-éra eddigi legdrágább filmjét ősszel mutatják be.

A Veszettek két nehéz anyagi helyzetben élő fiú története, akik egy karizmatikus vezető hatására csatlakoznak egy rendvédelmi szervezethez, hogy így tegyenek a városukban egyre inkább elharapózó bűnözés ellen.

A Divinyi Réka–Goda Krisztina-alkotópáros által jegyzett film, a Filmalap eddigi legnagyobb, 790 millió forintos támogatását kapta.

A film operatőre Babos Tamás. A főszerepben, a mozivásznon először megmutatkozó ifj.Vidnyánszky Attila mellett Klem Viktort és Fenyő Ivánt, további szerepekben többek között Györgyi Annát, Molnár Piroskát, Nyári Oszkárt, Törőcsik Franciskát, Bán Bálintot, Béli Ádámot és Fritz Attilát is láthatja a közönség.

A rendező Goda Kriszta korábban ezt nyilatkozta nekünk a filmbeli fiktív szervezet és a Magyar Gárda közötti párhuzamról: "Nem stigma ez, csak hát nyilván hatásosabb leírni ilyen mondatokat egy újságírónak, mint hosszasan magyarázni, hogy mi is a teljes történet. De nem tudok mást tenni, mint hangsúlyozni, hogy a filmben egy fiktív szervezetet látunk, ami biztosan mutat rokon vonásokat más, valós csoportokkal, legyen az magyar vagy valamilyen európai szervezet, hogy a múltról már ne is beszéljünk. De az nem is célja a filmnek, hogy a néző ne asszociáljon ezekre, azonosítani azonban hiba őket."

hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 06. 09:30

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát

A magyar állami energiacég kivásárolja a német E.On-t Románia második legnagyobb gázcégéből. A helyi félelmek szerint, ha az üzlet lezárul, az MVM orosz gázzal fogja ellátni az ország háztartásainak csaknem felét, és ezzel nagyban erősödik Moszkva befolyása Bukarestben. A tranzakció 2025 első felében zárulhat, de még elkaszálhatják. Ennek az esélyét erősítheti az a sürgősségi rendelet, mellyel a román kormány megakadályozhatja a stratégiai fontosságú vállalatok “ellenséges” átvételét.