Kult hvg.hu 2015. július. 08. 13:18

Orbán portréját ki kellett satírozni a filmből

Nemes Gyula Karlovy Varyban bemutatkozó Zero című filmjében van egy jelenet, amiben dinnyékre erősített politikusportrékra lövöldözik a főhős. Ám a Filmalap kisatíroztatta az egyik fotót.

A filmfesztiválon kedden délután mutatatták be a filmet, ami előtt a rendező árult el egy olyat „amit nem lenne szabad” – írj a vs.hu. E szerint a Filmalap befenyítette, hogy ha nem vágja ki a filmjéből azt a részt, amiben rálőnek egy bizonyos politikus portréjára, akkor vissza kell fizetnie a támogatást (180 millió forintot). Aztán elővett egy golyóstollat, és megmutatta, hogy azzal satírozta ki a filmből a politikus arcát, akit, reméli, ennek ellenére mindenki felismer majd. Nemes ugyanakkor nem mondta ki Orbán Viktor nevét.

A sztorit a lapnak egy „filmszakmában dolgozó forrása” is megerősítette, aki hónapokkal ezelőtt, még nem végleges állapotában látta a filmet. Abban a verzióban, amit ő látott, még a magyar miniszterelnök feje virított a képen. A Filmalap nem kívánta kommentálni az ügyet.

A filmben mindenesetre a vs.hu tudósítása szerint van egy jelenet, amelyben politikusok görögdinnyékre erősített arcképeire lődözik a főszereplő, látni többek közt Putyint, de az egyik fej teljesen ki van satírozva.

Vimeo

 

hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.