A közbeszédben csak "Magyar Gárda-filmként" elhíresült Veszettek a Filmalap eddigi legdrágább filmje – ebben mutatkozik meg a vásznon először a film főszereplője, ifj. Vidnyánszky Attila.
Október 22-től láthatja a közönség a magyar mozikban a Divinyi Réka–Goda Krisztina-alkotópáros által jegyzett filmet, a Filmalap eddigi legnagyobb, 790 millió forintos támogatását élvező Veszetteket.
A sikeres alkotópáros, akiknek nevéhez olyan filmek kötődnek, mint a Csak szex és más semmi, a Szabadság, szerelem vagy a Kaméleon, ezúttal Czető Bernát László dramaturg és forgatókönyvíró Kakukk című kisregényét használta alapul.
A film két nehéz anyagi helyzetben élő fiú története, akik egy karizmatikus vezető hatására csatlakoznak egy rendvédelmi szervezethez, hogy így tegyenek a városukban egyre inkább elharapózó bűnözés ellen.
A film operatőre Babos Tamás. A főszerepben, a mozivásznon először megmutatkozó ifj.Vidnyánszky Attila mellett Klem Viktort és Fenyő Ivánt, további szerepekben többek között Györgyi Annát, Molnár Piroskát, Nyári Oszkárt, Törőcsik Franciskát, Bán Bálintot, Béli Ádámot és Fritz Attilát is láthatja a közönség.
A 73 napig tartó forgatás egyik helyszínén mi is kint jártunk, beszámolónkat itt olvashatja, Goda Krisztinával készített interjúnkat pedig itt.
A Veszettek forgalmazója a HungariCom, producere Kálomista Gábor.