hvg.hu: Miért döntött úgy, hogy ha nem is filmen, de könyv formában közreadja a Képes Biblia Történeteket?

Jankovics Marcell: Nem én döntöttem így, inkább csak bólintottam egy felkérésre. Kácsor Lóránt, aki ma már Angliában dolgozik, kitalálta, hogy szeretne Az ember tragédiájából angol és magyar kiadást, méghozzá az én illusztrációimmal. Valahogy megtudta, hogy volt nekem egy Biblia-filmtervem is, és annyira megtetszettek neki a rajzok és az egyetlen befejezett epizód, hogy azt is ki akarta adni.

hvg.hu: Azért is bólintott, mert félt attól, hogy kárba vész a rengeteg munka?

J. M.: Anyag még mindig van bőven, és a mostani kiadásba csak a tizede került a rajzoknak. De legfőképp azért bólintottam rá a kiadásra, mert én már – koromnál fogva – biztosan nem leszek képes rá, hogy befejezzem ezt a művet. Akkor sem, ha most valaki felajánlana egy óriási összeget a megvalósítására. 26-szor 26 perces sorozat lett volna a Képes Biblia, ez nagyjából tízévnyi munka lenne. Addig persze megcsinálnám, amíg megvan a forgatókönyv, ez 12 rész, de utána már szívesen másra bíznám ezt a feladatot.

Jankovics Marcell

Börcsök Zsófia

hvg.hu: Nem is pályázott támogatásra az utóbbi időben ezzel a tervével?

J. M.: Nem. Fura történet ez, mert a Biblia a tervek szerint hamarabb elkészült volna, mint a Tragédia. De annyira nem történt igazi előrelépés hosszú ideig a Bibliával (a 80-as évek végére lett kész az első epizód, aztán semmi), hogy végül átnyargaltam a Tragédiához. Madách tragédiája egy idő után jobban is érdekelt.

Azért sem vonzott már a Biblia, mert – miután kanadai, amúgy magyar származású producerünk, Joseph Sefel, aki előbb meghirdette a befolyásos Varietyben a filmtervünket, majd kihátrált a produkció támogatásából – egyre több helyről érkeztek a különböző, olasz, amerikai, japán feldolgozások a témában, és mindegyik nagyon sekélyes, gyenge volt. Minimax-színvonalú, konvencionális adaptációk voltak. A világ emiatt jogosan elvesztette az érdeklődését a Szentírás újabb rajzfilmes földolgozása iránt.

hvg.hu: Oktatási, ismeretterjesztő célra is akarta használni a Biblia-adaptációt?

J. M.: Persze, csakúgy, mint a Tragédia esetében is. Ha utóbbit megnézi egy diák, akkor nagy eséllyel ötöst kaphat a témában. Egyedül a nyelvvel akad gondja a fiataloknak, de ez a Bibliánál is így lenne. De egy Arany János-szöveggel is ugyanez ma a helyzet, abból a sorból, hogy "ösztövér kútágas, hórihorgas gémmel" (idézet a Toldiból – a szerk.) egyetlen szót sem ismernek. Szótár kell a régi magyar nyelvhez, de ez természetes.

Nekem ez a mániám, hogy a fiataloknak közvetítsem a régi műveket, ezért a Bibliát is úgy akartam adaptálni, hogy a fiatal nézők olyan képeket, szimbólumokat lássanak, amelyeket meg tudnak jegyezni. Hogyha például messziről meglátnak egy festményt Izsák feláldozásáról, akkor messzebbről, a kép melletti felirat nélkül is felismerjék a jelenetet. Mindig is a kulturális értékeink továbbadása volt az egyik fő művészi célom.

hvg.hu: Lehetett volna a Bibliából akkora siker akár külföldön is, mint a Magyar népmesékből?

J. M.: Igen, de egy idősebb generációnak. Azért a Szentírás tele van véres, kegyetlen történetekkel. De ahogy a Tragédiát is értették a legkisebbek, úgy a Biblia is lekötötte volna őket  látványos, "hallványos", szimbolikus világával. A Biblia tele van univerzális történetekkel. A sikemi vérengzés az egyik legősibb Rómeó és Júlia történet, és én a forgatókönyvben így is ábrázoltam. A világirodalomba rengeteg módon szivárgott be a Szentírás szövege.

hvg.hu: Híressé vált arra utaló mondata, hogy pályája során rengeteg díjat kapott, de személyesen csak egyet vehetett át. Nyert például a legjobb kisfilmnek járó Arany Pálmát is (1977-ben a Küzdők c. filmjéért), volt Oscar-jelölt (1975-ben a Sisyphus c. filmjéért) – de sem Cannes-ban, sem Los Angelesben nem lehetett jelen. Ennyi év távlatából bántják még ezek a politikai döntések?

J. M.: Ha nem is díjátadókra, de azért részben eljuthattam ezekre a helyekre, azóta meg pótoltam ezt az elmaradást. De a kérdésre válaszolva, nem az elismerés hiányzott, hiszen a díjak nekem így is visszaigazolást jelentettek. Inkább csak az igazságtalanság fájt, hogy helyettem más utazhatott. De bevallom, akkor, fiatalon azt bántam a legjobban, hogy nem puszilhattam meg Monica Vittit. Ő adta volna át az Arany Pálmát. Ki ne akart volna puszit adni neki akkoriban?

hvg.hu: Két ciklus alatt (1998-tól 2000-ig, majd 2000-től 2001 októberéig) is volt az Nemzeti Kulturális Alap elnöke. A második ciklusa azonban kurtán-furán ért véget. A hivatalos verzió közös megegyezésről szólt. Mi volt a nem hivatalos verzió?

J. M.: Az, ami az újságokban olvasható volt (több forrás is arról számolt be, hogy Jankovicsot felsőbb utasításra mozdították el, túl "puha" volt – a szerk.). De nincs bennem sérelem. Inkább a hiúságomnak fájt a döntés. A döntéshozók nem értettek egyet a módszereimmel. Köztudott volt, hogy nem szeretnék politikai delegáltakat a szervezetben, másképp akartam változtatni, nem a kuratóriumok összevonásával. Ezt ma is így gondolom. Az NKA alapításakor közelebb volt az ideálishoz, mint ma. Helyeslem, hogy az NKA független szervezet maradjon, és ne olyan kis létszámú kuratóriumok döntsenek, mint most.

Nem értettem egyet azzal a szemlélettel sem, amely azt szorgalmazza, hogy az NKA ne szociális szervezet legyen, magyarán ne segítsünk "a kéregető művészeknek". Én ezzel szemben azt vallom, hogy a kulturális, művészi támogatás lényege a minőség figyelembevétele mellett pont a szociális támogatás: egy ilyen szervezetnek abban is kell segítenie, hogy egy tehetséges művésznek ne legyenek napi gondjai, a munkájára koncentrálhasson, ne kelljen más munkát vállalnia. Ezt szolgálta egyébként az írók alkotói támogatása, s úgy látom, mintha ez az elv egyre inkább teret hódítana.

hvg.hu: A fiatal animációs rendezők viszont, úgy tűnik, élnek és virulnak, sorra nyerik a rangos díjakat. Követi az utódok munkásságát?

J. M.: Ma már bemutatókra, hivatalos versenyekre nagyon ritkán járok el, jobban szeretek már itthon, nyugodtan filmeket nézni. A fiatalok alkotásai pedig szerencsére hamar eljutnak így is hozzám, és rendkívül tetszik, amit csinálnak. Vácz Péter Nyuszi és Őz című műve például dramaturgiailag és képalkotásában is fantasztikus munka.

Börcsök Zsófia

Azt látom a MOME fiatal animációs szakán végző hallgatók alkotásain, amit anno én is átéltem még a stúdiórendszerben: az egyetemen műhelymunka folyik, megbíznak egymás véleményében, hatnak egymás műveire. Ez a fejlődést szolgálja, de őket is fenyegeti a veszély, hogy önállósulva nem tudnak csoportként továbblépni. Mint a stand up-osok is, ott is volt egy felszálló ág, de aztán kifulladt. Erre kell majd odafigyelniük, és akkor remélhetőleg nem szippantja be őket a reklámszakma, az iparos munkák.

hvg.hu: A Tragédia megjelenésekor több helyen is hangsúlyozta, milyen sok áthallásra bukkant  Madách szövege és az aktuálpolitika között. Most, hogy a Biblia-terveit is újra kellett néznie az újrakiadás miatt, volt hasonló tapasztalata?

J. M.: Lucifer ominózus mondatát, "a bűnös önmaga a győzelem, mely szerteszór, száz érdeket növel", azóta is ugyanolyan igaznak érzem. Lucifer ezt a keresztényekre értette, akik a hetedik színben egymást ölték, de ugyanez játszódik le most a Fidesz–KDNP-nél is. A kétharmad után egyre többen gondolták úgy, nekik is kijutna valami a nagy győzelemből, egyre több érdek merült fel, és ez belső megosztottsághoz, vitákhoz vezet.

A Biblia inkább csak megerősített abban, hogy a történelem ismétli önmagát. Bár jó lenne abban hinni, hogy az emberi civilizáció fejlődik, és idővel jobbá válik, a történelmünk alapján ez nem így tűnik. Ugyanazok a folyamatok ismétlődnek, ugyanazokat a hibákat követjük el újra és újra.

Az emberek mindig a kis dolgokra figyelnek, olyan dolgokra, amelyeknek közvetlen hatása van az életükre, nem a makrogazdasági eredményekre. Olyan könnyen megfogható témákon lovagolunk, mint az autópálya-matrica, a vasárnapi zárva tartás vagy a netadó. Ezek verik ki a biztosítékot, pedig ha jobban belegondolnánk ennél sokkal súlyosabb kérdésekről kellene vitatkozni. Nekem speciel az autópálya-matrica jól jött, a vasárnapi zárva tartás sem érint, a sarki boltban ugyanaz a tulaj áll, aki hétköznap is; de mások ezekbe a dolgokba tudnak belekapaszkodni. És ez régen is ugyanígy volt: sohasem látjuk a nagyobb képet.

hvg.hu: A mostanában sokat emlegetett bevándorlás-téma viszont jóval fontosabb, jövőnket befolyásoló kérdésnek tűnik.

J. M.: Igen, meg is van a saját véleményem a témában, kitöltöttem kérdőívet (meglobogtatja a lezárt nemzeti konzultációs borítékot – a szerk.),  el fogom küldeni. Féltem Európát. Az európai kultúrát. Tisztáznunk kell, hogyan is állunk a bevándorlókhoz, mert az például elég ellentmondásos, hogy mecsetet emelnénk az itt élő muszlimoknak, ami valósággal beszívná a  migránsokat, de közben azt hangoztatjuk, hogy nem szívesen látjuk őket.

Az Iszlám Állam tevékenysége elborzaszt, és ne legyenek illúzióink, ha egy ilyen vagy ehhez hasonló nézet terjedne el Európában, valószínűleg az évszázadok alatt felhalmozott kulturális, szellemi értékeink elpusztulnának. Ez minden nagy népvándorlás, nagy vallási változás idején így történt eddig a történelemben.

Láthattuk azt is, mi történt Franciaországban. De úgy tűnik, nem tanulunk ebből sem. Épp egy humorista fellépését néztem az imént, amelyben az iszlámmal viccelődik. Nem kellene szítani a feszültséget, vele is megtörténhet az, ami a francia lap munkatársaival.

hvg.hu: Jelenleg a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) alelnöki pozícióját tölti be. A szervezet körül most mintha kevesebb lenne a vita, ön is így látja?

J. M.: A balhék idején én voltam a kommunikációért felelős ember az MMA-ban. Elmegyek mindenhova, ahova hívnak, nekem nem jelent problémát, hogy jobb- vagy baloldali médium szólaltat meg. Persze mindig megpróbálnak belőlem valamilyen keményebb állítást kihúzni, egy rossz szót valamelyik tagra, de ilyenkor mindig azt mondom, az MMA-n belüli viták nem tartoznak a külvilágra. Fekete György egy harcosabb típus, őt könnyebb volt provokálni, ebből fakadhatott a személye és az MMA elleni ellenszenv.

Börcsök Zsófia

Sajnálom, hogy például a Nemzeti Szalon kortárs kiállítását sok művész bojkottálta, de én elmentem az Itt és most kiállításra a Műcsarnokba, és láttam ellenkiállítást is az OFF Biennálé keretében. Meg kell mondjam, nem láttam számottevő különbséget a kettő között, akár fel is lehetne cserélni őket. Ez most nem egy kiemelkedő időszak a művészetben, mindenki egyénieskedik.

De visszatérve az MMA-ra, a legfőbb feladat tartalommal megtölteni a működését.

hvg.hu: Részt vett egy beszélgetésen is, ahol a Széchenyi István Művészeti Akadémia (SZIMA) és az MMA képviselőit ültették le egymással. Ön akkor azt mondta, szeretné, ha a két nagyon eltérő habitusú akadémia közeledne egymáshoz. Lát erre valódi esélyt?

J. M.: Ez már mindig az adott egyéntől függ. A SZIMA-t Makk Károly és Ferencz Győző képviselte ezen a beszélgetésen. Előbbivel bármikor el tudok beszélgetni, és nyitottak vagyunk egymás véleményére, míg utóbbival erre nem látok esélyt. Úgy vélem, hogy a SZIMA nem is akar igazán közéleti szerepet vállalni, ők inkább egy elefántcsonttoronyban lévő társaságra emlékeztetnek. Az MMA ezzel szemben felvállalja a véleményét, és nem fél szerepet vállalni a kulturális területen.

A közeledés elképzelhető, de ezek a nem is mindig politikai vélemény mentén szerveződő érdekcsoportok ugyanúgy fenn fognak maradni. A művészeti közélet is kis homokozóvá válhat, csakúgy, mint a politika.