Kult hvg.hu 2015. május. 20. 19:50

Itt az ellentmondásos Amy Winehouse-film új előzetese

A cannes-i világpremier után az Amy című dokumentumfilmet július elején mutatják be a brit mozikban.

Korábbi hírünkben már bemutattuk a film első trailerjét, most itt a jelentékeny viharokat kavaró dokumentumfilm újabb előzetese. A mozi teljes címe: Amy – The Girl Behind The Name (A lány a név mögött). A doksit Asif Kapadia rendezte, aki már a Sennáról szóló remek alkotással bizonyította tehetségét a portré műfajában.

A film - melyben a nézők eddig soha nem látott privát felvételeket és dalokat láthatnak és hallhatnak, s melyet egyébként május 16-án mutattak be a Cannes-i Filmfesztiválon lelkes kritikai reakciók közepette - ugyan a Winehouse család beleegyezésével készült, ám a végeredmény nem nyerte el a néhai énekesnő szüleinek tetszését. Szerintük a film "félrevezető és számos valótlanságon alapszik". A család szerint a film nem vette figyelembe mindazt a hatalmas erőfeszítést, amit ők tettek az énekesnőért. Úgy vélik, a film, amely "elszalasztotta az Amy élete és tehetsége előtti tiszteletadás lehetőségét", egyenesen "árt azoknak és családjuknak, akik függőségtől szenvednek", nyilatkozták a Winehouse-szülők április végén.

A filmkészítők reagáltak a kritikákra, s, ahogy arról korábbi hírünkben beszámoltunk, elmondták hogy a munkájukat tárgyilagosságra törekedve és a Winehouse család támogatásával végezték. A dokumentumfilm elmondásuk szerint annak a mintegy száz interjúnak az eredménye, amelyeket Amy barátaival, családtagjaival, ismerőseivel, korábbi partnereivel és olyanokkal készítettek, akikkel a zeneiparban együtt dolgozott.

A hatszoros Grammy-díjas Amy Winehouse 2011. július 23-án, 27 éves korában halt meg, alkoholmérgezésben. Életében két sorlemeze (Frank, 2003; Back to Black, 2011) jelent meg, halála után szűk fél évvel, 2011. decemberében egy posztumusz nagylemez jött ki Lioness - Hidden Treasures címmel.

hvg360 Tiszóczi Roland 2024. december. 03. 20:00

„Kib*szott okos vagyok!” – így döntötték be Jeffrey Skilling könyvelési trükkjei a világ egyik legnagyobb cégbirodalmát

Az 1985-ben alakult Enron tizenöt év alatt Amerika ötödik legnagyobb vállalatává nőtt százmilliárd dollár feletti forgalommal, a „nyereségességének pedig nincsenek határai, csak ha te állítod fel azokat” – vélték a vezetők. A hihetetlen eredmények kulcsfigurája Jeffrey Skilling – a vállalat egykori tanácsadójából lett vezérigazgató –, aki kreatív pénzügyi ötleteivel a világ egyik legnagyobb vállalati sikerét, majd végül csődjét hozta össze. Nagy csalások című sorozatunk legújabb cikke.