Ajándékozz éves hvg360 előfizetést!
El lehet kezdeni a gyerekek társadalmi érzékenyítését mesekönyvekkel, de csak, ha azokat a szülő együtt olvassa a gyerekekkel. „Ez egy szülői meló, amit nem lehet megúszni” – véli a szakember. Egy jó mesekönyv azonban nem lehet didaktikus, és irodalmilag is színvonalasnak kell lennie. Van-e helye a mesékben a homoszexualitásnak, a szegénységnek, a halálnak? Mennyire lehet egy mese félelmetes?
Evergreen-ben két ifjú királyfi az elveszett királylány megmentésére indul, azonban a mese egy adott ponton váratlan fordulatot vesz, mert kalandjaik során halálosan egymásba szeretnek. Röviden így foglalható össze az utóbbi évek egyik legnagyobb port kavart gyerekkönyvének története.
A kaliforniai professzor, Jeffrey A. Miles rendhagyó tündérmeséje tavaly nyáron nagy tiltakozási hullámot váltott ki, főként a konzervatív, keresztény amerikai szülők körében, akik a szexuálisan perverz propaganda különösen veszedelmes formájának titulálták a könyvet. A gyermekek erkölcseiért keresztes háborút vívó American Family Association nonprofit keresztény egyesület egyenesen felszólította az amerikai közkönyvtárakat, hogy vegyék le a polcokról A hercegek és a kincs című könyvet.
Bátor, de giccses
A Csimota Gyerekkönyvkiadó szerkesztője elképzelhetetlennek tartja, hogy kiadják a Hercegek és a kincset, de nem a könyv témája, hanem nettó giccs jellege miatt. „Attól, hogy egy nehéz témát közelítünk meg, még nem engedhetünk meg magunknak bármit. Lehet ilyen kényes ügyekről könyvet írni, de a téma érzékenysége miatt annak a könyvnek nagyon magas színvonalúnak kell lennie” – emelte ki Tsík Sándor.
A Fiatal Írók Szövetségének minapi, Tolerancia és másság a gyerekirodalomban című beszélgetésének résztvevői a könyv témaválasztását egyébként bátornak tartották, és a meleg királyfik történetét etikai szempontból sem kifogásolták.
„A gyerek nem születik előítéletesnek. Ezek a könyvek, például a meleg hercegek meséje megelőzheti az előítéletek, köztük a homofóbia kialakulását” – mondta Ritter Andrea pszichológus. Szerinte a toleranciára nevelő gyerekkönyvek elengedhetetlen gesztusa az egyes viselkedési minták pozitív megerősítése: a gyerekek ezekben a könyvekben különböző szerepekkel találkozhatnak, ezen keresztül pedig eltérő értékrendekkel ismerkedhetnek.
Csak provokálni akart a szerző?
Szekeres Nikoletta irodalomkritikus a könyv kapcsán kiemelte: Evergreen valójában egy utópia, a tökéletes tolerancia és elfogadás világa, azonban fölmerül a kérdés, hogy a szerző azért írta meg a könyvet, mert végtelenül naivan tényleg hisz abban, hogy ilyenné kell tenni a világot, vagy csak szimplán provokálni akart a történettel.
Hozzátette ugyanakkor, hogy az érzékenyítésben a kevésbé direkt ábrázolások hatékonyabbak működnek: „igazán jól úgy lehetne beszélni a homoszexualitásról, ha a sztoriban nem a főhős, hanem a nagynéni, vagy az anya barátja lenne meleg. Ezt a saját példám is alátámasztja: a legjobb barátom meleg, ezért a 14 éves fiam evidenciaként kezeli, hogy vannak homoszexuális emberek.”
A nyugati irodalmakban legalább 30-40 éve természetes a tolerancia gyerekkönyvek jelenléte, ami egyértelműen a demokrácia hagyományaival áll összefüggésben, mi sok évtizedes csúszásban vagyunk e téren. A kritikus úgy látja, hogy a hiányosságainkat kapkodva próbáljuk bepótolni, ezért ma mintha muszájból gyártanánk a tolerancia és tabu könyveket. Szerinte a kevesebb több alapon érdemes lenne megvárni a nagyon jó, nagyon jól illusztrált szövegeket.
Nem lehet didaktikus
Tsík Sándor szerint miközben a problémás témák feldolgozását várjuk a modern gyerekkönyvektől, nem szabad szem elől téveszteni, hogy egy kiadó legfőbb célja a minőségi szépirodalmi könyvek piacra dobása. Az már csak járulékos elem, ha a könyv használható valamire. Ha pedig egy modern könyv gyerekkönyv családi, társadalmi és globális problémákról szól, akkor is csak annyit várhatunk tőle, hogy mankókat adjon, ami mentén a szülő és a gyerek beszélgethetnek.
Tapasztalatai szerint a toleranciára nevelő könyvek is csak az adott téma egy meghatározott aspektusát tudják bemutatni. Éppen ezért került zsákutcába az Unicef és a Bookline ambíciózus kezdeményezése, a Zinka és Hugó című gyerekkönyv, amely a világszervezet legfontosabb üzeneteit - tolerancia, összefogás, a fogyatékkal élők elfogadása, a természet megóvása, stb. – hivatott mesei köntösbe foglalni.
E témák azonban nem szervesültek a dramaturgiai hibáktól hemzsegő mesébe. Gyurkó Szilvia szerint a Zinka is elkövette azt a hibát, amit a legtöbb gyerekkönyv: „túlságosan didaktikus, és felülről kommunikál a gyerekekkel.”
Horror mesék
Tsík Sándor úgy véli, hiába hardcore horror a Jancsi és Juliska és a többi Andersen-mese, mégis működik. A Zinkához hasonló könyvek pont azt a horrort butítják le, amitől a történetnek tétje lesz.
A szakértők szerint egyébként nem kell idegenkedni a félelmetes mesekönyvektől, de fontos, hogy a szülők ilyenkor felnőtt kísérőként” mindig együtt olvassanak a gyerekkel. Például Az ellenség című olasz háborús, már-már létfilozófiai magasságokba emelkedő gyerekkönyv szülői kommentár nélkül könnyen szorongást kelthet.
Gyakran éri támadás a gyerekkönyvkiadókat a hasonló könyvek miatt. „Mindig felmerül a kérdés, hogy milyen könyv való a gyerekek kezébe, mitől kell megóvni őket. Miközben a különböző számítógépes játékokban és a filmekben percenként ötszázan halnak meg, addig a szomszéd néni haláláról már nem beszélünk. A gyerekkönyvkiadóknak hatalmas felelőssége van ebben” – véli Tsík.
Álszent gyerekvédelem
Gyurkó Szilvia úgy látja, hogy az elhallgatás legtöbbször önvédelemből fakad: a szülő azért nem beszél a halálról vagy más kényes témákról a gyerekével, mert saját magát szeretné megvédeni. A szakértő szerint a gyermekvédelem így lesz a legtöbb esetben egy végtelenül álszent dolog.
Ha igazán őszintén szeretnénk nehéz témákról, akár a válásról, az elmúlásról, a hajléktalanságról vagy a szegénységről beszélgetni a gyermekeinkkel, érdemes még mindig az évszázadokon át csiszolódott népmesékhez fordulni - véli.
A népmesék ereje
A mai modern mesekönyvek adhatnak szép szavakat, csiszolgatják a szókincset és a stílusérzéket, teremthetnek világokat, de nem végzik el azt a mélylélektani munkát, amiről a nagy meseelemző, a XX. század legnagyobb hatású gyermekpszichológusa, Bruno Bettelheim a tradicionális mesék kapcsán ír. „Azok számára, akik elmerülnek a tündérmese mondanivalójában, a mese mély, csendes tóvá válik, amely először a saját képét tükrözi vissza; de mögötte hamarosan felfedezi a lelkünk belső kavarodását – a mélységeket, s azt, hogyan érjük el a békét magunkban és a világban, amely a küzdelmeink jutalma.”
Szekeres Nikoletta csak részben ért egyet mindezzel, mert a népmesék a mai modern gyerekkönyvekkel szemben nem reagálnak korunk jelenségeire. „Valóban nagyon fontos a pszichológiai vonulat, de emellett a szociológiai, a kulturantropológiai jelenlét ugyanolyan lényeges mind a gyerek, mind a felnőtt irodalomban. Az irodalomkritikus úgy látja, ezek a könyvek számtalan élethelyzetben hatalmas segítséget tudnak nyújtani a szülőknek és a gyerekeknek egyaránt.
Meglátása szerint a mai modern érzékenyítést célzó könyvek akkor működnek igazán, ha 0-tól 8-éves korig a szülő együtt olvassa a gyerekkel. „Ez egy szülői meló, amit nem lehet megúszni. Ugyanakkor mindenképpen megéri, mert ez egy lehetséges útja annak, hogy egészséges lelkületű, toleráns, 21. századi állampolgárt neveljünk a gyerekünkből, aki megállja a helyét az életben.”
